Október végén, november elején történhetett, már nem emlékszem pontosan. Az egyetemről utaztam éppen hazafele a 4-6-oson, s megláttam egy lányt, aki nagyon ismerős volt, mosolygott is, ezért odamentem hozzá, köszöntem neki, s megkérdeztem mi újság van vele. A nevét nem tudtam, de ez nem szokott gondot jelenteni, egyes ismerőseimnek a nevét se sikerül mindig megjegyezni, egyébként is, ha meg nem beszélek vele, az még nagyobb bunkóság.
A kérdésre válaszolva mondta, hogy éppen könyvtárba megy, mert ki kell vennie valamit a Szabó Ervinből… Furcsa érzésem támadt. Aztán elkezdtem törni a fejemet, hogy honnan is ismerem őt, sehogy sem akart az eszembe jutni, egyszerűen nem tudtam hova kötni. Végül megkérdeztem, melyik suliba jár. ELTE BTK lengyel-német… hát, nem jutottam közelebb a megoldáshoz, ezért feltettem a következő kérdést:
- Hova valósi vagy?
- Csepelre – gondolkodásba estem, de nem tudtam senkit se felidézni, akit onnan ismerhetnék.
- Várj, akkor én tulajdonképpen honnan ismerlek téged? – kérdeztem tőle.
- A múltkor a kisföldalattin, csak úgy odajöttél hozzám, s elkezdtél velem beszélgetni – mondta mosolyogva.
Hát van ilyen. Jót nevettünk.