A kapitalizmus kinőtte a bolygót, amin született. Komcsinak tűnő szöveg, de igaz. A Földre tényleg kitehető a tábla: megtelő- és kimerülőfélben. Mondhatnánk, hogy terjeszkedjen még egy kicsit az emberiség, hiszen van még pármilliárd naprendszer meg galaxis, hogy kiélhessük perverz telhetetlenségünket. A gond csak az, hogy a bolygónk jóval előbb érte el teljesítőképességének határát, mint ahogy az általam mélyen tisztelt, de sokak által tévesen mindenhatónak vélt tudomány és a technika képes lett volna megoldani az új nyersanyagforrásokhoz és élethelyekhez való eljutást.

Galaktikus kapitalizmus

Érdemes azért egy pillanatra belegondolnunk, hogy milyen lehet egy galaktikus kapitalizmus. Csak azért, hogy tudjuk: tényleg akarnánk? Magánbolygóval, magánnaprendszerrel, űrszemét-telepekkel, több kilométer átmérőjű multiplakátokkal, ,,fokozottan védett rendszerekkel'' együtt is?
Aztán egy pillantást vetve a Földre, a fentiek fényében, a mostani viszonyok is furcsán hatnak. Hiszen léteznek magánerdők, magánutak, magántavak, s olyan magánvagyonok, amiket a legtöbb ember még el sem tud képzelni... (a félreértések elkerülése végett, leszögezem, hogy itt nem a magántulajdon ellen emelek szót, csak igyekszem megvilágítani a problémát).
Visszatérve a galaktikus kapitalizmusra, felmerül az emberben pár krédés. Végtére mekkora az a mennyiség a világból, amit még egyetlen ember birtokolhat? Egyáltalán jogunk van-e más égitesteket meghódítani, hasznosítani? Mekkora szegénységet hozhat majd az a gazdagság, amit az új nyersanyag-lelőhelyek nyújtanak? A vagyonkülönbségek hatására meddig nőhet az emberek között az űr?

A paradigma és a paradigmaváltás problematikája (PPP)

Szépen látszódik az alagút vége, s hogy megelőzzük a nagyobb bajt, gondolkodásunk alapjait kell megváltoztatnunk, azaz az emberiségnek paradigmaváltásra van szüksége. A paradigma azon tévhitek, az adott társadalom számára megfellebezhetetlennek tűnő igazságok, féligazságok, értékek, tabuk összessége, melyek mentén a társadalom szerveződik.
A gondok mégsem kizárólag a paradigmákban keresendők, sőt még olykor nem is a törvényi szabályozásban rejlenek, hanem az emberi gyarlóságban és leleményben, amely minden időben igyekszik kijátszani a nyitva maradt kiskapukat. Eképp lehet egy ócska sarki fűszeresből pár év leforgása alatt, multinacionális vállalat úgy, hogy közben a konkurenciája aki betartotta a szabályokat a szomszéd utcában ugyanott tart, pedig egy szintről indultak. A multivá (melyekről tudjuk, hogy tulajdonképpen nincsenek is emberi irányítás alatt, gyakorlatilag önálló életet élnek) válni akaró cég tehát más megközelítést alkalmazott, más elvek mentén működött, mint egykori vetélytársa.
Egyetlen paradigma - a mellékelt ábra alapján - sohasem érvényesülhet színtisztán, ,,csupán'' a dolgok fősodrát adja egy társadalomban, igazából mindig egy keveréke, mutációja van érvényben.
A váltás azonban, még így sem könnyebb. A rendszer millió alkotórésze szorítja korlátok közé a változás lehetőségét, miközben még nagy vonalakban sem tudjuk, mi lépjen a jelenlegi rend helyébe. Ez utóbbi okozza a legnagyobb gondot, s a legtöbb kétséget, félelmet a jövőt illetően. Mert azért - minden anomáliája és korlátai ellenére - el kell ismerni, hogy a piacgazdaság a civilizáció kezdetei óta talán az egyik leghumánusabb, s egyelőre legstabilabban működő berendezkedés (ennél a megállapításnál sem függetleníthettem magam a jelenkori paradigma hatása alól).
A magukat zöldnek nevező hippik által szorgalmazott kommunákban való élés, elvonulás, az egyébként támadott rendszeren élősködő ökofalvas műparasztkodás nem lehet működő alternatíva 6,5-7 milliárd ember számára...szóval, felesleges vele próbálkozni. Az ehhez sok tekintetben hasonló alapelveken nyugvó kommunista államot, több évtizeden keresztül igyekeztek megvalósítani számos országban, de pár zárvány kivételével a kísérlet már mindenütt kudarcba fulladt.
Olyan megoldást kellene találni, mely mindenki számára biztosítja az emberi léthez, az emberi méltósághoz nélkülözhetetlen javakat (ivóvíz, élelem, egészégügyi ellátás, kultúra), egyúttal továbbra is fenntartja a demokratikus berendezkedést.
Ez már csak azért sem olyan egyszerű, mert ahhoz, hogy adhassunk, másoktól erőforrásokat kell elvenni, s ez utóbbit meglehetősen körülményes erőszak nélkül, demokratikusan, pusztán jogállami eszközökkel kivitelezni.

A demokrácia korlátai

A demokrácia és a piacgazdaság sok apró változásra igen rugalmas, de a rendszert alapvetően átíró újításokhoz már rendkívül merevnek bizonyul (ennek is köszönhető talán a relatíve nagy stabilitása). A gazdasági értékváltás olyan fundamentális átalakulása lenne a megszokott viszonyoknak, melyet ez a berendezkedés képtelen megfelelően kezelni, levezényelni.
A gazdasági meggyőződésünkön és az életvitelünkön pedig mindenképpen változtatni kell a fenntarthatóságért. Éppen ezért - az új paradigma mellett - elő kellene rukkolni egy kellően humánus rendszerrel, mely képes arra, hogy menedzselje az egyébként hatalmas érdeksérelmekkel járó változásokat.
Ha minden jól megy, az emberiség nagyobbik része megismerkedhet a ,,van'' szóval, s az elégedettséggel, a kisebbik része az ,,elég'' szóval és a megelégedéssel.