Már amikor kezdtem komolyan feladni a reményt, sikerült egy hónapra munkát találnom... a befolyó összeggel kissé megnövelhetem a tartalékaimat, illetve ki tudom fizetni a fővárosi ittlétemet, ami ugye nem két fillér.
A munka elég fárasztó, de szerencsére jófejeknek tűnnek a közvetlen munkatársaim... egyiknek sincsenek komolyabb komplexusai, még jó, hogy nem az Árkádba kerültem. Ott ezt nem mondhatnám el.
Szeretek olyan munkát elvállalni, amit még nem csináltam, mert egy csomó tapasztalatot, gyakorlatot szerezhetek. Igen, igen... a megismerés szépségei... bár zárás előtt már nem értekeznék erről ilyen hosszan. Rengeteg a hülye vevő, s komolyan mondom, néha olyan igényeket hallok, hogy a fülem is ketté áll. Mert nagyon nem mindegy ám, hogy a gyereknek milyen minta van a füzetén. A Hello Kitty őrületről, a Witch-ről, az Anabelláról, az undorító Thomas gőzmozdonyról és a playboyos cuccokról (amit tizenkét éves kislányok is megvesznek!) nem is beszélve... mélyen vagyunk, ez az igazság...  tegnap előtt egész nap a táskáknál voltam. Nem örültem túlzottan neki, mert jobb' szeretek az üzletben lenni, s munka hiányában beszélgetni a lányokkal... mind az öten szerencsére elég kommunikatívak, s remélem nem megyek túlzottan az agyukra :)...  a táskáknál dolgozó hölgy nagyon nagy hatékonysággal adja el a táskákat... az más kérdés, hogy a módszerrel egyáltalán nem értek egyet. Minden táska volt már úgymond az övé, vagy adott esetben a lányáé... igen, és ott, abban a felső zsebben tárolta a lánya a zsebkendőjét és nyolc évig használta, s milyen praktikus és strapabíró volt, hogy ihajj! Szóval, sok politikus tanulhatna tőle... hogy folyékonyan menjen, ne kelljen különféle beszédek kiszivárogtatásával bajlódni... a lényeg: nem lennék jó eladó. S jó lenne, ha sokkal több ember látna át a szitán... a kérdés: hol húzódik a tisztességes kereskedelem és az átverés közti határ? Csak nem a Határ úton?
Annak is örültem, hogy új arcokkal ismerkedhettem meg. 18-tól 3x-ig a teljes korosztály le van fedve. Öt éve voltam tizennyolc, s azóta jócskán változtam, pedig volt egy olyan elképzelésem, hogy a nagykorúság után az ember már nem nagyon változik, csak finomodik, javulgat. De ez nem így van...
  Az ember észre sem veszi igazán az ez idő alatt bekövetkező változást, mert nem annyira gyors és viharos, mint a serdülőkorban... A különbség csak akkor derül ki, ha beszél 3-4 évvel fiatalabbakkal.
A serdülőkor olyan mint a tűz, ami bár eleinte sok tekintetben csak pusztít, de ezzel együtt is a későbbi megújulás, az önálló személyiség kialakulásának záloga (mint az eukaliptusz erdőknél). Általában megromlanak a kapcsolataink a családtagjainkkal, régi barátainkkal, de legfőképpen magunkkal. A legtöbben és legfőképpen az utóbbiért kezdik lelkesen pusztítani magukat, ízlés szerint: alkohollal, dohányzással, droggal, evéssel vagy diétával. Egy kis mámor segít elfeledkezni a problémákról...
  Nagyon érdekes tény, hogy a primitívként nevezett kultúrákban a serdülőkor nem létezik, vagy sokkal enyhébb lefolyású, mint a fejlett világban. Az antropológusok szerint, az ok abban keresendő, hogy a nyugati civilizációk társadalmai rendkívül összetettek, s irdatlan nagy csoportnyomás alatt tartja ez a fajta berendezkedés az egyéneket... s milyen érdekes, hogy ezzel szemben pont mi, nyugatiak beszélünk a személyes szabadság szentségéről, emberi jogokról és azok univerzalitásáról... pedig itt lehet, hogy öldöklőbb a verseny, mint a természeteshez közelebb álló életformát folytató népeknél.
Hát igen... az állam, a magántulajdon és a tőke korában nehezen teheti meg az ember, hogy fogja magát és arrébb áll pár kilométerrel az eddigi törzsétől, ha éppen nem tetszik neki valami. Ebből az egyre terjedő tőkés világból nem lehet egyszerűen kivonulni, s ez azért elég nyomasztó. Bár nem tudom, hogy a nyugati civilizációk tagjai mennyire lennének képesek áttérni egy olyan társadalmi struktúrára, mely látszólag elég kevés motivációval bír. És persze fordítva is...
  A fejlődés sokféleképpen értelmezhető, mint az is, melyik a primitívebb kultúrkör, a mienk, vagy a hagyományos.