Számos kutatás, tudományos elemzés foglalkozik a hazai természettudományi oktatás válságával, pontosabban a tanári munka nem kielégítő eredményével. Ennek egyik, kézen fekvő oka, hogy amíg a világgal együtt a tanulók is sokat változtak az elmúlt évtizedekben, addig az oktatáspolitika, s ezen belül is a pedagógusok és az iskolák nem alkalmazkodtak kellő mértékben az új kihívásokhoz. Dolgozatom célja, hogy felvázoljam a kémia oktatásával leggyakrabban előforduló problémák egy részét, s ezekkel kapcsolatosan mutassak be pár ígéretes szempontot, ami segíthet valamelyest a helyzeten.

Sajnos, a jelenleg kémiára előírt keretóraszám nem elégséges feltétele a színvonalas okatásnak.  A további óraszámcsökkentés a kémia ellehetetlenülését eredményezné. Általános iskolában a legfelső két évfolyamon, gimnáziumban legalább az első három (szakközépiskolában első két) évfolyamban heti két órára volna szükség, mert ebben a formájában – véleményem szerint – szinte értelmetlen a kémia oktatása.

Közhely, de még sok ma dolgozó pedagógus nem értette meg, hogy pusztán megélhetésből, a gyerekek feltétlen szeretete nélkül nem érdemes, mi több, nem szabad pedagógiai tevékenységet folytatni. Ez talán az első, legfontosabb módszertani szabály.
A gyerekek, illetve a gyerekek csoportjai, meglehetősen sokfélék, s folyton, egyre gyorsabb iramban változnak, éppen ezért az alkalmazkodóképesség kompetenciájára egy pedagógusnak feltétlen szüksége van. Fontosnak tartom hangsúlyozni, nem a gyerekek kegyeit kereső magatartás, hanem a gyerekeket megszólítani, s velük egy hangon beszélni képes tanári kompetencia kialakítása a kívánatos.
Ma már nem lehet a tanári asztal mögé bújva, évtizedeken keresztül oktatni ugyanazokkal a módszerekkel, figyelmen kívül hagyva a világ, s vele együtt a tanulók szüntelen változását. Igenis ismerni kell az adott tanulókat, az őket motiváló legfontosabb dolgokat, a legújabb „őrületeket”. A naprakész szaktudás megléte mellett, a napi tájékozottság fontos elvárás egy értelmiségivel, főleg egy pedagógussal szemben, hiszen képesnek kell lennie, hogy elmagyarázza – természetesen amennyire csak lehet, objektív szemszögből – a világ történéseit. A pedagógusokat oly gyakran eluraló totális apátia könnyen átragadhat a gyerekekre, akik ezt - tekintve a világban uralkodó óriási versenyhelyzetet – nem engedhetik meg maguknak.  Az aktuális események jó alkalmat tudnak szolgáltatni fogalmak bevezetésére, elmagyarázására, ezért sem célszerű figyelmen kívül hagyni őket.
Példának okán, ha történik valamilyen ipari baleset a világban, ami átüti a társadalom és a média ingerküszöbét (például amilyen a tiszai cianid-szennyezés volt), felhasználhatjuk nemes célokra, hangsúlyozva, hogy a bajok nagy részét nem a tudás, hanem a hanyagság, az emberi tudatlanság okozza („s ezért fontos, hogy tanuljunk, hogy az ilyen katasztrófákat elkerüljük”).

Az iskolai programokba való bekapcsolódással (kirándulás, vetélkedő, szakkör, délutáni program), illetve azok szervezésének során ajándék időkeretet kapunk a természettudományi oktatásra, egyúttal megismerhetjük a tanítványainkat, s ezáltal nagyobb eséllyel, személyesen (!) tudunk hatni rájuk. Ezek nagy időráfordítással járnak, mindazonáltal eredményesebbé, színesebbé, élvezetesebbé teszi a pedagógus munkáját.
A kémia órák elsődleges feladatának az anyagról való képszerű gondolkodás kialakítását tartom, azaz annak a keretnek a megteremtését, amiben tudnak majd a gyerekek gondolkodni.  Lássák a gyerekek, hogy a kémia körülveszi őket, hogy nem tudnak olyan tárgyhoz, élőlényhez hozzányúlni, mely nem hozható közvetlen kapcsolatba a kémiával. Érdemes velük tudatni, hogy éppen ezért a kémia általában nem elvont tudomány, nem pusztán a képletekről és egyenletekről szól.

A magyar kémia oktatás nagy problémája a tudománycentrikusság, pedig a problémák általában sokkal gyakorlatiasabb úton is megközelíthetők. A természettudományi gondolkodásmód megismertetését központi fontosságúnak tartom, de azt célszerű tapasztalati úton, s nem direkt módon, készen megtanítani a gyermekekkel.
Gyakori jelenség magyar iskolákban továbbá, hogy néhány „okos” diák és a tanár eszmecseréjéről szól a kémia óra, figyelmen kívül hagyva a többi, az órán egyébként fizikailag ott tartózkodó, az órát, illetve annak sebességét követni nem tudó tanulót. Nahalka István fentebb hivatkozott cikkében már 1999-ben felhívta e jelenségre a pedagógus társadalom figyelmét, azonban a változásoknak még nem tapasztalhatók a jegyei. Sőt, a komprehenzív pedagógiai szemlélethez nem hogy közeledne a magyar közoktatás, egyre távolodik tőle (1). Ez lehet az egyik oka annak, hogy nagyon sokan személyes kudarcnak, a világtól elrugaszkodott, gyakorlati haszonnal nem rendelkező tudománynak könyvelik el a kémiát, sőt úgy általában a természettudományok nagy részét.
Magyarországon már kialakult társadalmi meggyőződés, hogy a kémia rendkívül nehéz, megtanulhatatlan, s jobb csak túlesni rajta. Pedig – véleményem szerint – kevesebb és kevésbé elvont gondolkodást igényel, mint például a matematika. Jól megválasztott és szakszerűen, biztonságosan végrehajtott kísérletek segítségével nem csak érdekessé, hanem izgalmassá és esztétikai élménnyé válhat az óra a gyermekek számára. A kémia népszerűségben nincs az őt megillető helyen. Presztízsének helyreállításában kiemelt szerep hárul a pedagógusokra, hiszen általában rajtuk keresztül ismerkedik meg először az ember ezzel a tudománnyal.
El kell oszlatni azt a tévhitet, hogy a kémia megtanulása lehetetlen vállalkozás. Emiatt kiemelten fontos a gyerekek számára, hogy világos analógiák, megfelelő szemléltető eszközök és nem utolsó sorban a sikerélmény biztosítva legyen számukra (utóbbit legkönnyebben a tanulókísérletek, izgalmas feladatok segítségével érhetünk el).
A kémiát tanító pedagógusok elég nagy hányada hivatkozik - az egyébként valós - anyagi problémákra, az iskolák elégtelen felszereltségére. Azonban rengeteg kísérlet, szemléltető eszköz minimális anyagi ráfordítással, kellő türelemmel elkészíthető vagy számítógépen könnyűszerrel bemutatható. Arról nem is beszélve, hogy a tanulók is behozhatnak az iskolába kellékeket (krumpli, lilakáposzta stb.). Magyarország pedagógusainak nagy részéből elsősorban a lelkesedés és a pozitív hozzáállás hiányzik, s ennek hiányában az oktatás könnyen az értelmét és hitelét veszti
A legtöbb pedagógus a hétköznap használatos anyagok megismerésének lehetőségével próbálja felkelteni a figyelmet, de a diákok ma már sokkal gyakorlatiasabb szemléletűek. Összességében elmondható, hogy elsősorban arra kíváncsiak, mire jó egy-egy vegyszer, hogyan használható, s nem arra, hogy milyen az adott anyag szerkezete. Mivel az utóbbi nélkül a kémia elképzelhetetlen, a kettőt valahogy össze kell kapcsolnunk. Biztosan gyakran hallottuk már gyerekek szájából a panaszkodást, hogy adott anyagot miért kell megtanulnia, amikor semmilyen haszna nem származik neki abból, soha az életben nem fogja ezeket használni. Az ilyen kérdések és az ezzel együtt kialakuló magatartás kiküszöbölésére, amikor csak lehet, gyakorlati példákkal kell meggyőznünk arról a diákot, hogy amit meg akarunk tanítani neki, az fontos. Például: a radioaktivitás-gázok ionizációja tanulásakor a mobiltelefonjaikat Geiger-Müller számlálóval be lehet mérni. Mivel a mobiltelefon egészségre gyakorolt hatása még mindig kérdéses és jelen van a köztudatban, a gyereket érdekelni fogja. Amire nagyon oda kell figyelni: soha nem lehet válasz az, hogy: „meg kell tanulnod és kész, mert ez az anyag”.

   A XXI. század pedagógusai  versenyezni kényszerülnek a többi, sokszor jóval impulzívabb információáradattal. El kell, és elő kell adni a kémiát és a természettudományos szemlélet alapjait. Nem lehet ma már két színnel nyomott könyvből2 kémiát tanítani. Fernengel András előbb hivatkozott cikkében is azt olvashatjuk, hogy a „krétakémia” oktatásával fel kell hagynunk.
Ennek elérésére alkalmaznunk kell azt az általános szabályt, hogy minél többféle módszerrel tanítunk, szemléltetünk, minél több csatornánk juttatjuk az információt a célcsoporthoz, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az célba is ér. Ha sokféle módszerrel dolgozunk, a tapasztalataink szerint kiválaszthatjuk azokat, amelyikekkel az adott csoportban hatékonyan tudunk alkalmazni.
A szűkös, s egyre szűkösebb időkeret kényszermegoldásokat kíván, melyek megfelelő óraszám mellett is sikerrel alkalmazhatók. A ma és a holnap gyermekei is rengeteg időt töltenek a számítógép előtt, előszeretettel használják azt, új eszközt adva a tanulás számára. Az internet a következő években még szélesebb körben lesz hozzáférhető, ezért a jövőben egyre inkább építhetünk a segítségére.
Lehetséges feladatok az internet segítségével:
-    utánajárni egy problémának, problémakörnek
-    tananyagok otthoni önálló feldolgozása
-    elemek, vegyületek tulajdonságainak keresése, nyomozó munka
-    jegyzet, segédanyag elhelyezése egy tárhelyen
-    kísérletek megtekintése videón
-    e-mailes kapcsolattartás (pl. ha valaki valamit nem ért e-mailen lehet kérdezni)
-    a projektmunka eredményeinek közzététele egy honlapon
-    ingyenes kémiai szoftverek bemutatása, terjesztése
      (ha van rá lehetőség, feladatok elvégzése otthon)
-    feladatleadás e-mailben
-    látványos kiselőadások készíttetése
-    interaktív kísérletek
-    a Sulinet Digitális Tudástár használata
A pedagógusnak a feladatok kiadása előtt az internet elérhetőségének meglétét a tanulók között ellenőriznie kell, hogy senki ne szenvedjen hátrányt amiatt, hogy nem rendelkezik internetkapcsolattal vagy egyáltalán számítógéppel (bár az iskolák általában biztosítanak erre alkalmas, tanítási idő után is rendelkezésre álló termeket).
A számítógépes molekulamodellek, ha nem is helyettesítik maradéktalanul, de ideiglenesen pótolhatják a szertár hiányosságait. További előny, hogy ma már ingyenes szoftverekkel össze lehet rakni bármilyen, a középiskolákban tanított molekula modelljét. Hátránya, hogy nem lehet kézbe venni, így a térbeli gondolkodást kevésbé segíti elő, mint a hagyományos molekulamodellek.

Összegzés

A hazai oktatáspolitikában szemléletváltásra van szükség. Egy ország nem engedheti meg magának, hogy nélkülözze a jövő természettudományokkal foglalkozó szakembereit, köztük a pedagógusokat. Tehát ez a kérdés stratégiai fontosságú. Az oktatáspolitika további feladata a korrekt óraszámok és megfelelő körülmények biztosítása, illetve egy értelmes, valóságot tükröző minőségbiztosítási rendszer kiépítése az oktatási intézményekben.
A gyerekek rendkívül gyorsan változnak, a generációs szakadékok már 5-10 éves korkülönbségnél is érzékelhetők. A pedagógusnak képesnek kell lennie arra, hogy a gyerekek figyelmét megnyerje, érdeklődését fenntartsa, módszereit folyamatosan fejlessze. A számítástechnika térhódítása új lehetőségek tárházát nyitja meg a tanulás és tanítás számára, de érdemes vigyáznunk, hogy ebben a kérdésben se történjen aránytévesztés, ne kényelmesedjünk el túlságosan.
És végül ne feledjük: a pedagógiai munka sikere túlnyomórészt rajtunk, pedagóguson múlik. A kémia presztízsének helyreállítása érdekében, a tekintetben is szemléletváltásra van szükség a pedagógusok körében, hogy felhagyjanak a „krétakémiával”, s gyakorlatiasabb, a tanulók számára érdekesebb megközelítéssel, kreatívan tanítsanak, mindezt megfelelő lelkesedéssel és tanítani akarással.
A siker nem csak a tanulóé, hanem a tanáré is, melyből újra és újra erőt meríthet a munkájához.

„Látok reményt a magyar képzelőtehetségben, a magyar bátorságban. Kezdeményezés és bátorság nélkül itt nem lesz jövő!" (Teller Ede)

(1)    Nahalka István: Válságban a magyar természettudományos nevelés
        (Új Pedagógiai Szemle, 1999/05.)
(2)    Fernengel András: A kémia tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
        (Új Pedagógiai Szemle, 2002/09.)