Az ember a természettudományi tanulmányai és a technikai civilizáció áldásainak hatására hajlamos egy végtelenül meghatározott világban gondolkodni, ahol az események szigorú oksági kapcsolatban állnak egymással, ezért semmi sem történik véletlenül, minden történés elvileg megmagyarázható. Eddig mindaz, amit magunk körül kauzális alapon építettünk fel, láthatóan és meglehetősen nagy megbízhatósággal töltötte be és tölti be a funkcióját, ha meg nem, akkor ennek miértje - ugyanezen elv szerint - logikailag levezethető. Szemben azokkal a dolgokkal, melyeket más megfontolások alapján hoztunk létre (pl. művészeti), amelyek vagy működnek vagy nem.

A világ azonban láthatóan működik. Ami technológiát kitaláltunk, általában az is. Ebből könnyen juthatunk arra a logikus következtetésre, hogy a világ - Descartes nyomán - óraműszerűen, általunk megérthető fizikai törvényeket követ (persze a viszony éppen fordított, az elméleteinket igazítjuk a természethez). Ez az álláspont akkor gyengült meg valamelyest, mikor fény derült a radioaktivitásra és kidolgozásra került a relativitáselmélet. Bár, fenn áll a gyanú, hogy ezek a ma még valószínűségszámítással kezelhető jelenségek idővel logikusan magyarázhatóak lesznek, ha megismerjük az adott jelenség mögött húzódó folyamatokat. Ezért közel sem biztos, hogy léteznek véletlenek, az viszont bizonyos, hogy a világról szerzett és szerezhető ismereteink mennyisége és az értelmi kapacitásunk egyaránt véges.

Az esetlegességet ezen felvezetés után, érdekes feladat értelmezni, mivel az esetlegesség tulajdonképpen nem is annyira esetleges, a véletlen igazából szükségszerű. Minden természeti folyamat iránya a rendezetlenség, a variációs lehetőségek (elérhető állapotok) számának a növekedése felé mutat. Az élővilág a természetben jött létre, működése a természeti folyamatok bonyolult, s emberi szemmel igencsak csodálható összjátéka, ha úgy tetszik, végsőnek tűnő megnyilvánulása. Általában feltételezhető, hogy ha valamilyen jelenség az anyag alacsony szerveződési szintjén megjelenik, az valamiképp magasabb szinten is érvényre jut. Egészen konkrétan, a variációs lehetőségek növekedésének igénye egy oldatban az ozmózisban (a koncentrációkülönbség idővel történő kiegyenlítődésében, tehát az oldószer és az oldott anyag részecskéinek lehető legnagyobb mértékű szétszóródásában) mutatkozik meg. A bioszféra szintjén ugyanezt biodiverzitás-növekedésként láthatjuk, az emberiség esetében pedig a kultúrák és az egyéniségek sokszínűségében, terjeszkedésében és nagyfokú változatosságában érhető tetten.

A nagyobb variabilitás átlátásához több információ és magasabb értelem szükséges, s mivel a természeti folyamatok többsége rettentően összetett, mindig maradni fognak olyan jelenségek, melynek bekövetkeztét nem tudjuk biztosra megjósolni. Fenntartva a kauzalitás elvét, ekkor egyszerűen valószínűségről beszélünk, tehát a meghatározatlanságot arra az okra vezetjük vissza, hogy sok esetben nem tudunk és/vagy nem is akarunk minden paramétert felkutatni és számszerűsíteni.

Az emberi életben is gyakran kap igen fontos szerepet az esetlegesség, vagyis a meghatározottság hiánya, annak ellenére, hogy az emberi lét lényegét olykor hajlamosak vagyunk pusztán az elvont fogalmi gondolkodás képességére szűkíteni. Életünk során nem tudhatjuk előre, kivel futunk össze aznap, mik leszünk, ha nagyok leszünk, vagy éppen mikor fogunk meghalni. Utóbbi kettő persze nem érhet minket a meglepetés erejével, mert az egyik azért többnyire folyamatosan alakuló, céltudatosan előállított helyzetet teremt, a másik esetben pedig egyszerűen nincsen igazán lehetőségünk arra, hogy rácsodálkozzunk váratlan elhalálozásunkra.
Az első esetben, illetve számtalan más alkalommal, a meglepetés lényege abban rejlik, hogy olyan esemény következik be, amire egyáltalán nem számítunk. A humor - amit csakugyan nagyon emberi dolognak tartunk - ugyanezen alapszik. A viccek csattanója mindig valamiféle meglepetés, ha nem így van, nem nevetünk rajta. Az élőzene nem csak fizikai szempontból, hanem a pillanatszerűségéből fakadóan is jóval több, mint amit felvételről hallgatunk meg.

Az emberek és a fejlettebb idegrendszerrel rendelkező élőlények, csak addig tanúsítanak érdeklődést egy inger iránt, amíg azok újdonságot tudnak számukra mutatni. Abban a pillanatban, amikor valami kiszámíthatóvá válik (elveszik belőle az esetlegesség esélye), habitulálunk és új forrás felé fordulunk. A szerencsejátékok azért is népszerűbbek – a jóval nagyobb valószínűséggel megtérülő - banki betétnél, mert végkimenetelük alapvetően kiszámíthatatlan, miközben a nyereség óriási lehet.

A kiszámíthatatlanság fontos része az életünknek, lépten-nyomon végigkíséri azt, s ez adja meg a szépségét is. Az esetlegesség érzete szorul vissza a futószalag melletti munkákból, a félkész ételek ízéből és mondjuk az internetes társkeresésből is. Az utóbbi példánál maradva, a gép ugyan kidobhatja az ideális jelöltet, adott esetben az is megeshet, hogy más körülmények között tökéletesen működne ugyanazzal a két emberrel a dolog, azonban ezzel a kapcsolatuk kezdete már túlságosan mesterkéltté, determinisztikussá válna. Pedig a romantikához elvileg rengeteg esetleges eseményre, titokra és meglepetésre van szükség, a véletlennek életünkben talán itt jut a legnagyobb szerep. Nem véletlenül, hiszen ez a döntés nagy hatással van az utódokra, s mint tudjuk, túlnyomórészt azon egyedek utódai maradtak fenn, amelyeknek ez fontos szempont volt.
Az általunk véletlennek nevezett dolognak, azért jut fontos szerep a párválasztásban, mert a variációk növekedése jó hatással van a genetikai sokszínűségre, ami pedig nagyban javítja az adott populáció túlélési esélyeit. Ez alapján kimondható, hogy a kultúrák sokfélesége nagyban hozzájárul az emberiség fennmaradásához, a globalizáció veszélye az, hogy uniformizálni akar, csökkentve a változatosságot, ezáltal a kiszolgáltatottabbá teszi az emberiséget a külső és belső hatásoknak egyaránt.

Az életutunkra vonatkozóan, nagyon nehéz jövőre irányuló jóslásokba bocsátkozni, azonban a konkrét esemény bekövetkeztét követően, legtöbbször a folyamat logikusan magyarázhatóvá, levezethetővé válik, miközben egy adott esemény végkimenetele a bekövetkezés pillanatáig minden esetben esetleges marad. A korábban említett, nem logikusan felépített emberi produktumok, hagyományosan a társadalmi események nem jósolhatók előre, sőt, még utólag is viszonylag körülményesen magyarázhatók.

A végtelen meghatározottság programszerűvé, túlságosan kiszámíthatóvá tenné a körülöttünk lévő világot, s magát az életünket is. Akik makacsul hisznek a sorsban, az eleve elrendeltségben, azok tulajdonképpen az életüknek esetlegességét, mi több megváltoztathatóságát tagadják, saját létük értelmét, annak esetleges jobbításának lehetőségét semmisítve meg ezzel. Bár a véletlenek és a környezetünk sok tekintetben meghatározzák a mozgásterünket, a szabad akaratunk segítségével ezen megpróbálhatunk változtatni. S ez a próbálkozás, melynek kimenetele esetleges, ez tesz minket azzá, akik vagyunk. Próba, szerencse.