,,A pokol térélmény. A mennyország is. Kétféle tér." írja Pilinszky. Tulajdonképpen egyszerű kijelentésekből, tőmondatokból áll, féltucat szó, mégis kozmikus kép jelenik meg előttünk. Azt hiszem, ezeket a ,,térélményeket" nehéz igazán megragadni, szavakba foglalni. A szavak ugyanis általános jelentésük folytán, lényegükből fakadóan durva egyszerűsítések, ezért pontszerű értelemmel rendelkeznek, ha nem is abszolút, de elvont értelemben mindenképp. Talán az lehet ennek az oka, hogy nehéz a teret és az időt, voltaképpen bármit olyan pontokba transzformálni, amik legalább közelítőleg visszaadják azt, amit le akartunk írni velük. 

Sokszor ejtettem már szót arról, elsősorban értékrendbeli kérdésekben, hogy kénytelenek vagyunk kapaszkodókat, rögzített pontokat használni ahhoz, hogy tájékozódni tudjunk a világban, a káosz (és az őrület) elkerülése végett nem lehet mindig és mindent végtelenségig relativizálni, hiszen ,,kell egy rendszer, ami nem mozog", ahogy ,,énekli'' Lovasi András. Kell egy vonatkoztatási pont, origó, ami maga is egyetlen pont, ahonnan el tudunk helyezni más pontokat. Ezért agyunk a teret és az időt, illetve minden más, egyfajta virtuális térként felfogható összefüggést igyekszik egyetlen dimenziós egységekbe, pontokba sűríteni, végtelenül leegyszerűsíteni. Ezeket a pontokat helyezi el egy bővíthető számtalan tengelyből álló koordinátarendszerbe, ez a rendszer a lenyomata gyakorlatilag mindannak ami kívül létezik. Sőt, több ennél, hiszen magunk egyéni adottságainkkal is alakítjuk ezt a leképezést.
Fizikailag ezek a központi idegrendszerben lévő idegi kapcsolódási pontok, csomópontok, melyeknek az összessége alkothatja a tudatunkat (vagy legalábbis egy részét). Elég kétségbeejtő, hogy a minket körülvevő világot elsősorban a több-kevesebb tengellyel dolgozó mindent leegyszerűsítő agyunk, ellentmondásokkal terhelt, pontokból álló lyuggatott hálóján keresztül látjuk és ami rendkívül érzékeny a külső hatásokra és még a saját állapotára is.
Ha eddig azt hittük, hogy agyunk működése alapvetően az ésszerűség az szabályai szerint működik: adjuk fel, tévedtünk, ennek pusztán a látszatát igyekszik fenntartani (de mivel agyunk a természet része, így feltétlenül tökéletes).

A fizkában az egyszerűsítés kedvéért, amennyiben ez megengedhető, pontszerűként kezelik a testeket. A kémiában az atomokra és molekulákra tekintünk sokszor így, hiszen abban a pillanatban, amikor részecskéről beszélünk, egy pontba, jobb esetben egy konkrét kiterjedésre zároljuk gondolatban, így tesszük megfoghatóvá, kezelhetővé... valahol nehezen tudjuk elfogadni, hogy egy atomnak nincsen olyanja, hogy ,,vége".

De nem csak itt jelenik meg ez az egyszerűsítés, lépten-nyomon rábukkanhatunk a hétköznapokban is: az időről is inkább pontszerűen gondolkodunk, ha csak lehet, időpontokról beszélünk. Egy forgalmas tér leegyszerűsítve egy közlekedési csomópont, sokszor tájékozódási pontokhoz képest határozzuk meg az úti célunkat. Ha a megbeszélt időre mindig odaérünk, akkor pontosak vagyunk. Ha az óra késett vagy sietett, ami a számunkra az időben viszonyítási pont volt, akkor pontatlanok voltunk. A politikusok vagy éppen a tüntetők előtt szónoklók is pontokba szedik, egydimenzióssá egyszerűsítik a mondanivalójukat, programpontokat hirdetnek, hogy aztán pont úgy gondolják.

Pont.