Egy ideje nehezen írok négy-öt mondatnál többet egy dologról. Ennek nem csak az az oka, hogy elfogyott egy kicsit az ihlet vagy már egyszerűen nem ihletne meg semmi, inkább a már sokat emlegetett állandó kimenet miatt megcsappant a bemenet, ezért sok kérdés végiggondolására sincs mód, illetve nincs idő szortírozni az életre hívott gondolatokat valamiféle rendszerszerűségbe. Ezen felül mostanában próbára is van az ember téve olyan tekintetben, hogy eddig biztosnak vélt axiómákat kell védenie, fontosságukat magyaráznia, amire eddig még semmi szükség nem volt. Egyéb külső-belső folyamatokról még nem is beszélve…

Már régóta nem hiszek és nem gondolkodom egyetlen igazságban, bár kétségtelen, abban azért hittem, hogy az ember jobb eséllyel találja meg a megfelelő utat, ha a világban folyamatosan vizsgálódik és mérlegel.

Ez nemcsak azért nehéz folyamat, mivel munkával jár és a hibázás borítékolva van, hanem mert ha abszolút nulláról akarom véghezvinni ezt a méricskélést, a nagy káoszban azt sem tudom, hogy melyik pontra verjem le az első cölöpöt. Továbbá fennáll az a veszély is, hogy a végtelen relativizálás teljes széteséshez vezet. Ha ez még nem lenne elég, a világ folyamatosan változik, s mindezt permanens ideológiai kereszttűzben teszi. Embernek kell lennie a talpán, aki ebben a káoszban komolyabb botlás nélkül megtalálja azt a bizonyos, egyetlen létező igazságot (ami ugye nincs, kivéve azon szerencséseknek, akik gyorsan megtalálták vagy éppen készen kapták). A nagy ideológiai rendrakás közben, látva a feladat igen komoly voltát, hamar felismerhetővé válik, hogy csínján kell bánni az ítélkezéssel. Leheletvékony és sokszor láthatatlan az a határ, amitől mi a „jó ember” vagy „rossz ember” minősítést kapjuk a környezetünktől.  Különösen nehéz ezen határok betartása, ha nem fogadjuk el feltételmentesen a velünk szemben támasztott elvárásokat, sőt még ha el is fogadjuk, személyiségünk irracionalitást kedvelő része ezt is teljesen felülírhatja (eközben az ezzel szemben álló, magunkba épült társadalmi elvárások által kreált lelkiismeretünkkel küzdünk… lelki ismeret ez?)

Ideológia. Még legmocskosabb, leghazugabb is csak egy másik ideológiai bástyáról védhető, illetve támadható. Aki érvel valamivel szemben, szükségszerűen választ is. Értékek viszonylagosságával érvelni is választás az abszolút meghatározottsággal szemben. Ugyanakkor önmagában a viszonylagosságra nem lehet támaszkodni, lévén az csak egy értékelem, egyetlen értékelemre építkező értékrendszer pedig jóformán értékmentesség, ami gyakorlatilag maga a közöny.

Vizsgálódtam. Sokat, talán túl sokat. Próbáltam felülvizsgálni azokat az elveket, melyek mentén hozom a döntéseket, ami alapján megítélem a dolgokat.  Itt az idő, választani és változtatni kell.