Magyarországról, azaz az itt élő emberekről gyakran hangzik el a kritika, hogy nem viselkednek európai módra, meg az is, hogy itthon eléggé ,,balkáni'' állapotok uralkodnak.
Európát sokan nevezik az öreg kontinensnek, annak ellenére, hogy a Közel-Keleten csíráztak ki a civilizáció magjai. Ezt az elnevezést bizonyára az is okozhatta, hogy Európa felfedezte az Amerikai földrészt, amelyet sokan ,,új világnak" hívtak.
  Nem szeretnék elhamarkodott ítéletet alkotni más kultúrák, a világ más kulturális verőerei felett, mert nem ismerem azokat kellő mélységben. Azt azonban mindenesetre ki merem jelenteni, hogy Európa egy igen sokarcú, színes kultúrával bíró része a világnak, hiszen az ókor második felétől kezdve Európa újabb és újabb civilizációk, birodalmak bölcsője lett, s bár az utóbbi ötven évben jelentősen veszített gazdasági erejéből és világpolitikai súlyából, gondolkodásmódja ma is meghatározó maradt.
  Európainak lenni nem jelentette, s nem is jelenthette mindig ugyanazt. Más volt az ókorban, a középkorban és az újkorban, illetve ezek szakaszaiban is. Önmagában az a tény, hogy ennyi civilizáció létezett valószínűsíti, hogy itt bizony rengeteg háború folyt évezredeken keresztül. Többek között az Európai Unió révén létrejött béke - különös módon - csak Európa hanyatlásával köszöntött a kontinensre.
Európa öreg bölcs módjára szeretne példát mutatni a világnak, hogy ennyire különböző, történelmi sérelmekkel teli nemzetek is képesek demokratikusan együttműködni, s közös értékekben megállapodni. Ugyanígy jár el - mégha néha csak a szavak szintjén is - az éghajlatváltozás, a környezetvédelem tekintetében. Közös értékeket igyekszik keresni és felmutatni.
  Ha ezeket a dolgokat ilyen nagy léptékben, többé-kevésbé (még néha csak a szavak szintjén is) meg lehetett valósítani, akkor miért nem sikerül ugyanezt itthon is elérni? Komolyan kell még az a néhány ezer év, hogy észbekapjunk, s felismerjük a saját érdekeinket?