Augusztus huszadika előtt pár nappal kezdődött. Kinn ült a bejárati ajtónk előtt, amikor kinyitottam az ajtón lévő keskeny ablakot. Rám nézett és alig hallhatóan, rekedtes hangon nyávogott, éhes volt. Láttam már őt pár napja, amikor kismacska módjára nézte, ahogy a szomszéd férfi, a lépcsőn ülve hagymát hámoz.
Szép fehér bundája volt, így különlegesnek számított a környéken, mert errefelé valamiért a fekete macskák látható fölényben vannak.
Először csak a lépcsőnknél adtam neki egy tálba ennivalót, amit mohón falni kezdett, nagy dorombolás közepette.
- Befogadjuk? - kérdeztem Hellától, ahogy néztük ketten a lakmározó, de láthatóan megviselt állapotban lévő kiscicát. A kérdés költői volt, pár perccel később, a majdnem teli tál segítségével a lakásba csaltuk, ő lett így a második macska, a megegyezés alapján, az én macskám.
A nevén sokat törtük a fejünket. Arra gondoltam, hogy mivel már van egy Kormi nevű cicánk, aki teljesen fekete, miért ne lehetne a cica egyszerűen Leukormi vagy Tejföl? Aztán a húgom vállalva a keresztanyaságot, adta neki a nevet: Safranek.
Első ránézésnél, már csak a második ránézésre volt kevésbé meggyőző a cica egészségi állapota. A testalkata sovány, a szeme gyulladt és annak környéke váladékos volt. Sőt, a jobb szemlencséjén csúnya seb éktelenkedett. Továbbá bolhától és szőrtüsző atkától is szenvedett, éppen ezért az első lehetséges időpontban elvittük állatorvoshoz.
Kiderült, hogy körülbelül három hónapos, korához képest eléggé alulfejlett és ezen felül macskanáthája is van. Antibiotikum- és vitamininjekciót, továbbá féreghajtó pasztát kapott. A szemére először csak szemcseppet írt fel a doktornő.
A szemét és környékét kezdetektől fogva kamillával kezeltük, aminek gyakran nem örült. Közben megszokta már az itthoni életet, s szerencsére a Korminak sem volt ellenvetése fiatal személyével szemben. Nagyon jól mutattak egymás mellett... black cat, white cat.

A szeme környéke egész szépen gyógyult, de a jobb oldali csak nem akart javulni. Ismét megmutattuk a doktornőnek, aki továbbküldött egy tapasztaltabb kollegájához. Az orvos elmondta, hogy a szaruhártyáját támadta meg a macskanátha, s össze kell varrni a második és harmadik szemhéját, hogy esélye legyen a gyógyulásra. Az orvos felvázolta annak a lehetőségét is, hogy Safi elveszti a jobb szemének világát.
A műtét után gallért is kapott, nehogy belekapjon a szemébe. Egy hetet követően, csak a kifejezett kérésemre altatták el, amikor a varrat kiszedésére került sor (előzőleg megkísérelte a doktornő, de ez a Safinak nagyon fájt).
Szerencsére, a szeme rengeteget gyógyúlt ezidő alatt. A seb helyére már csak egy pár milliméteres átmérőjű fehér heg emlékeztetett. Ezekben a hetekben a Safi sokat erősödött. Lett egy kis pocakja végre, a hangulata is javult. Szeretett velünk aludni. Míg a Kormi a lábunknál, vagy a hasunkon szokott pihenni, addig a Safi azt a párnát részesítette előnyben, amin mi is aludtunk. Gyakran bújt be a takaró alá, mint minden macska, ő is nagyon szerette a meleget, szűk helyeket.
Elmondhatom, hogy sok cicával volt már dolgom, de egyik sem tudott ilyen hangosan és kitartóan dorombolni, mint ahogyan ő. Emlékszem, az első estéken (sőt még később is) az elalvás után legalább egy órát dorombolt, csak magában, az iránti elégedettségében, hogy otthont kapott.Gyakran mentek együtt felfedező útra a Kormival és szeretett a szomszéd előtti ,,kacatosban'' játszadozni a többi macskával. Az ősz folyamán sokat nőtt a Safi, s úgy nézett ki, minden rendben lesz vele. A Karácsonyt Tapolcán töltötte. A több, mint négyórás vonatutat oda-vissza az ölemben aludta át, ragaszkodott hozzám, ahogy én is hozzá.

Január folyamán megfázott és ezért sokat jártunk vele orvoshoz. Ahányszor a doktornőhöz vittük, mindig megnézték, dicsérgették az emberek, hogy milyen szép macska.
Most februárban ismét megfázott a Safi. Egyik alkalommal - mivel csak egy macskahordozó van itthon - a Hellával közösen mentünk ezért az állatorvoshoz: nálam volt a Kormi a macskahordozóban, a Hella válltáskájából pedig Safi kémlelte a rettentően zajos külvilágot. A Kormi csak féregtelenítést és veszettségi oltást, míg Safi egy négy injekcióból álló vitamin-antibiotikum kezelést kapott. Még két alkalommal a Safit vissza kellett vinni. Láthatóan jobban is lett, élezte végre a körmét a kaparófán és a bundája is sokkal gondozottabbnak látszott.
Február 22-én, pénteken egy földigilisztát hozott be kintről, amiből gyakorlott mozdulattal gyorsan két földigilisztát csinált. Rohantam, hogy elérjem a buszt és ezért úgy tuszkoltam vissza a Safit a lakásba, hogy ne maradjon ki arra a pár órára sem, míg Hella lélekörömön van.
Hétfőn, amikor megjöttem, láttam, hogy nincs túl jól. Kedvetlen, a konvektor mellett gubbaszt és sokkal kevésbé érdekli a kaja, mint korábban. Ezen az este velünk aludt, reggel arra ébredtem, hogy a fejem mellett a párna mellett fekszik és dorombol. Hella ment le előbb az ágyról, a Kormi azon nyomban persze leugrott, s rohant enni, úgy, ahogy az meg van írva. Safi azonban nem mozdult. A konzervdoboz kolompolására éppen megmozdította a fülét, de láthatóan nem volt éhes.
Délután azon gondolkodtam, hogy bemenjek-e a Hellával egy órára vagy elvigyem-e inkább a Safit állatorvoshoz - annak ellenére, hogy semmilyen komolyabb tünetet (az étvágytalanságon és a sápadtságon túl) nem vettem észre rajta. Az utóbbi mellett döntöttem. Hellától a Móriczon váltunk el, a cicát a hordozóban vittem. A körtéren a délutáni fények uralkodtak. A Blahára érve vettem észre, hogy a Safi hányt, amit a hordozó himbálózásának tudtam be. A 37-es villamosra várva egy elég furcsa arcú, alacsony, hatvan körüli emberrel keveredtem szóba, akinek megtetszett a cica. Rövid időre, egy vörös hajú, kerekszemüveges kisfiú is odajött, hogy elmondja a magáét. Láthatóan nem érdekelte, amit én mondok, szerencsére hamar továbbállt. Az idős emberrel egészen a Hungária körútig beszélgettem. Útközben mondogatta milyen aranyos a cica, s mesélt az övéiről.
Végre odaértem a doktornőhöz, aki éppen valami kínai kaját evett a rendelőben egy műanyag dobozból. Miután lenyelte, megmutattam neki a Safit, s mondtam mi a helyzet vele, hogy nem eszik, kedvetlen és így tovább. A doktornő megmérte a lázát, Safi menedéket keresve, egyből belém próbált kapaszkodni. Hőemelkedése volt. A doktornő megnézte a nyálkahártyáit a szájában, a szeme körül, amik elég sárgák voltak, aztán mondta, hogy menjek el a Horváth Mihály térre, mert lehet, hogy vérvizsgálatra és infúzióra is szükség lesz, mert ki is van száradva a cica.
Elmentem így villamossal a Kőbányai útra, majd felszálltam a 9-es buszra, melyen jókora tömeg volt. Szegény cicára nem nagyon tudtam emiatt ránézni menet közben. A rendelőbe érve hamar szólítottak, s már tudtak az érkezésünkről, a doktornő már tájékoztatta őket róla. Egy elég hosszú procedúra során, nagy nehezen kiderítettük, hogy 14-én voltunk a rendelőben utoljára.
Aztán az orvos a macska hasa körül kezdett vizsgálódni, s mutatta az asszisztensének, hogy ott valószínűleg valamilyen folyadék van. Ezt többször próbálta kitapintani, én meg már kissé türelmetlenül kérdezgettem, hogy mi a baj. De csak nem válaszoltak. Aztán végre szólt a doktor úr, hogy meg kell ultrahangozni a cica hasát. Bekenték azzal a szokásos géllel, ami ilyenkor használatos, s nézték a monitoron az eredményt. Ezután mondta az orvos, hogy mintát kell vennie a hasüregből. Másodszorra, egy vastagabb fecskendő segítségével tudott folyadékot szedni Safi hasából. Sűrű, sárga színű folyadék jött ki. Ekkor közölték, hogy fertőző hashártyagyulladása van, menthetetlen.
Fel se fogtam még pontosan, amikor megkérdeztem, hogy emberre veszélyes-e. Megnyugtattak, hogy nem, sőt harmincból csak kettő macska kapja el, de ettől függetlenül fertőző, s legalább három hónapja fertőzött a cica. Az orvos még hosszan mondta a tüneteket és azt, hogy etikátlan lenne, ha további vizsgálatokat fizettetne velem, miközben szenvedne a cica is, és ezért az azonnali altatást javasolja.
Aztán kérdezte, hogy el tudom-e szállítani, illetve temetni a cicát. Ezen elég sokáig gondolkoztam, de végül - mivel otthon most túrják fel a kertet és a fertőzésveszély miatt mélyebbre kell temetni, ezért amellett döntöttem, hogy otthagyom a rendelőben. 
Safit az előaltatás során végig simogattam, ő meg érezhetően dorombolt. Szerintem bízott még bennem akkor is, amikor már én, bármennyire szerettem volna, nem tudtam segíteni. Mondtam neki, hogy bocsásson meg, amiért ennyi küzdelem után, sajnos cserben kell őt hagynom.