Az ember sok helyen rákényszerül, hogy pár mondatba sűrítse azokat a dolgokat, melyek önmagát jellemzik. ,,Ki vagyok én?'' jön ugye a kérdés, és a válasz rendkívül nehéz, hiszen kívánatos esetben a személyiség nem írható le pár karakterben.
Az iWiW-es adatlapon minden olyan infót ki lehet tölteni egyéb rublikákba, melyet egyébként - az önmeghatározást megkerülve - szívesen emelnénk be a ,,magamról'' rovatba (foglalkozás, családi állapot, hobbi...stb.). Azokon mindig csodálkozom, akik komolyan véve a rublikát, idézetet írnak ide...  hogyan is jellemezhetne egy embert egy általában másik személytől vett idézet! (Mondjuk én eleve elég problémásnak tartom, ha valaki szlogenekre fűzi fel az életét).
Mentségükre szolgáljon, hogy még egy ,,külsős'' idézet is jól tükrözheti az ember pillanatnyi érzelmi állapotát.
Sokan az ő általuk legfontosabbnak vélt dolgokról tesznek itt említést: családjukról, munkájukról, állataikról, világnézetükről. Mások néhány jellemvonásukat, tulajdonságukat emelik ki, de hiába kapcsolódnak ezek már szorosabban a személyiséghez, még mindig nem elégségesek valakinek a meghatározáshoz.

Épp ebben a félévben, egy kurzus keretein belül tanári kommunikációs tréning első alkalmán vettem részt, ami ugyan nem önismereti tréning, de azért így-úgy szóbakerült persze ez is... szóval, ezidáig azt hittem, hogy olyan ember vagyok, aki nagyjából tisztában van magával, érzéseivel, világnézetével. S végülis félig-meddig talán így is van, hiszen magam számára viszonylag kiszámíthatóan viselkedem (legalábbis ezt hitetem el magammal)...
A tréninget vezető pszichológusnő azonban új megvilágításba helyezte a dolgokat, pontosabban az önismeret fogalmát. Bár hozzá kell tegyem, nem tudom mennyire jó, ha az ember saját rezzenéseit minden pillanatban figyeli és tudatosítja. Szóval, nem is olyan nagy baj talán, hogy nem ismerem oly' mélységben magam.

Ma egy apukát kellett eljátszanom, aki teljesen ki van borulva a nevelésbe hozzá adott (de még nem örökbefogadott) fiúra, azért mert lopott otthonról 20 000 Ft-ot. A cél az volt, hogy egy tanár - egy másik hallgató - hogyan viselkedik, miképp reagál a kialakult helyzetre, tudja-e kezelni  azt.
Soha nem próbáltam ki magam, mint színész. Még ilyen rövid és jelentéktelen szerepekben sem. Érdekes volt, de sehogy sem tudtam beleélni magam a szerepbe, annak ellenére, hogy a többiek szerint elég hitelesen adtam elő... Feldúltnak kellett lennem, pedig nem voltam az. Egyszerűen kellett gondolkodnom, miközben mindent túlbonyolítok.
Az igazán jó színészek érzik a személyiségüket miközben játszanak? Vagy teljesen átadják magukat a szerepüknek, tudomást sem véve a valódi énjükről?

A képre a google segítségével találtam, a kendermag.hu oldalról való.