A Létértelmezés című írásomban igyekeztem több problémára is kitérni, mint például a világ megismerésének kérdése, az értékek relativitása vagy az élet értelme. A világot egy véges számú tengellyel rendelkező koordinátarendszerhez hasonlítottam, amiben az egyének egy-egy jól meghatározható ponton foglalnak helyet, s ezek az egyének minden esetben magukból kiindulva, a tapasztalt valósághoz, s főként a valóság szerves részeként megjelenő embertársaikhoz mérik magukat.

Mielőtt nekiállnánk, érdemes tisztáznunk, mit értünk érték, s illetve ezek halmaza, az értékrend alatt. Az egyén egyéni és közösségi életének, cselekedeteinek, világítélésének kereteinek ideológiai részét nevezhetjük az adott egyén által vallott értéknek. Az értékek sokasága által alkotott értékrendünk nagyrészt külső forrásból internalizálódik. Ezen értékek nem mindig alkotnak koherens rendszert, sőt, igen gyakran előfordul, hogy egy személyiségben egymásnak ellentmondó értékek léteznek párhuzamosan. Alapvetően  például társadalmi létezésünkből fakad a tolerancia vagy mondjuk az anyagi javak felhalmozásának vágya is.
Másrészt egészen bizonyosan vannak gyári kódulásunkból adódó értékeink. Ilyen például a gyermekek vagy saját magunk testi-lelki épségének a megóvása.

A kérdés az, léteznek-e abszolút, megkérdőjelezhetetlen értékek? Az anyagi világtól kapott értékeink az anyagi struktúránk, s annak időbeni továbbörökítésének védelmét szolgálja. Tekinthetjük ezeket abszolút értékeknek?

Eredetileg azt kívántam alátámasztani, hogy az Univerzum tökéletesen értéksemleges, látni kell azonban, hogy ez nem ilyen egyszerű. Manapság divat arról beszélni, hogy az ember a természet része, a természet törvényei rá ugyanúgy érvényesek mint minden más élőre. Ezzel egyetértek, annyiban azonban szeretném megtoldani, hogy az Ember - így nagybetűvel, hogy az egónk még nagyobbra nőjön - az Univerzum elválaszthatatlan részét képezi, ezért nem vonhatja ki magát az Univerzum törvényei alól. Ahogy már pár helyen megírtam: cselekedeteinket, társadalmi működésünket, kultúránkat és mi magunkat is, az Univerzumban érvényes törvények határozzák meg, a többit csak beleképzeljük. (mely képzelgés is ezen törvények által deterrminált folyamat).

Az általunk ismert - vagy csak még bizonyos mértékben felfogható - legösszetettebb szerveződési szintet bizony az élet képezi (egy-egy szerveződési szintet feljebb lépve, az alacsonyabb szerveződési szint szerkezetéből/tulajdonságaiból eredeztethető, de azon a szinten nem létező, szükségszerűen új kölcsönhatások lehetőségei jelennek meg). Ebből következően elvben matematikailag leírhatóak még a legbonyolultabb társadalmi rendszerek is  (Isaac Asimov pszichohistória-elmélete), mégha mindez gyakorlatban lehetetlennek is bizonyul (ezért kísérletet sem teszünk rá, könnyű mozdulattal a szociológusoknak passzoljuk a kérdést, akik úgy próbálják meg leírni a természeti törvények által meghatározott társadalmi folyamatokat, hogy általában fogalmunk sincsen a természeti törvények mibenlétéről).

De térjünk vissza az értékek kérdésére. Az előbb megállapítottuk az értékek Univerzum törvényeiből való eredeztethetőségét, így azt mondhatnánk, hogy az értékek és az ezekből szerveződő néha ellentmondásokkal teli értékrendek, a fennmaradásunk irányába hatnak. Ezt viszont tapasztalatból tudjuk, hogy nem így van! Az értékrendek egy jó része - például az anyagi javak zabolátlan felhalmozása, a növekedési kényszer - egyáltalán nem a konzerváció irányába mutatnak. Amennyiben egy társadalom, vagy maga az emberiség csak egyetlen értékrend köré szerveződne - mégha az ökológiailag és társadalmilag is teljes mértékben fenntartható lenne - sem maradhatna fenn hosszú távon, hiszen elveszne az alkalmazkodás, a szükségszerű változtatás képessége, beleragadna egy időbe, ellentmondva az Univerzum állandó dinamikájának. A megmaradásért ennek a dinamikának muszáj megjelennie az értékrendek változásában is.

Kimondhatjuk talán, hogy világunkban meglehetősen diverz értékek/értékrendek lelhetők fel, s időben ezek természetes szelekciója zajlik. A nem fenntartható értékrenddel működő társadalmi csoportok idővel kipotyognak a rendszerből, átadva helyüket az életképesebbeknek.

Ezek után, nagyon nehéz megfogalmazni, mit is tekinthetünk abszolút értéknek egy szűntelenül változó világban. A problémát a következőképpen szeretném megvilágítani. Gyermekvállalást önmagában a társadalom fennmaradásának biztosítása végett alapvető, megcáfolhatatlan értéknek tartjuk. Azonban, egy túlnépesedett, erőforrások szűkösségében létező, elzárt szigeten, ennek az értéknek vissza kell szorulnia (de nem eltűnnie!), a fenntarthatóság érdekében. Amennyiben ez nem történik meg, a környezet közvetlenü kényszerítheti ki a változást, aminek sokkal súlyosabb következményei lehetnek.

Ebből következően, nem beszélhetünk abszolút értékekről. Adott időpillanatban az tekinthető értéknek, ami a társadalom hosszútávú fennmaradását szolgálja (megjegyzés: érdekes kérdés, hogy megmaradásra törekszik az ember által felépített kulturális-gazdasági rendszer is).

 J.A. Wheeler híres ábrájával zárnám a mondandómat.

Mi emberek képesnek mutatkozunk arra, hogy az Univerzum bizonyos szabályait megfigyeljük és megértsük. Az Univerzum megismerése, szükségszerűen közelebb visz minket saját magunk létezésének a megértéséhez is, mert egy dologról beszélhetünk. Létezésünk elválaszthatatlan az Univerzumtól, ami viszont létezhet nélkülünk is. A mi tudatunk ennek a csodálatos rendszernek egyedülálló (?) megnyilvánulása, az általunk eddig megismert (és megismerhető?) legfelső szerveződési szintje.
Az anyag, sőt inkább az Univerzum öntudatra ébredt, fennmaradásában fontos szerepet kapnak az öntudatos létezők által vallott értékek, s ezen értéknek a versenye, természetes szelekciója, mely a fennmaradást hivatott szolgálni.

S hogy miért ilyen fontos az élővilágban a fennmaradás? Mert amely élőlény számára nem volt az, már rég kiszelektálódott...