Már jó ideje érik bennem az ötlet, hogy írok egy blogbejegyzést a trágárságról, illetve annak közbeszédben, sajtóban, zenében tapasztalható térnyeréséről, ami igen sokakat zavar, néha engem is.
Mielőtt belekezdenék, először is tisztáznom kéne, hogy mit nevezünk pontosan trágárságnak: azokat a többnyire nem túl szép hangzású, expresszív hatású szavakat és szókapcsolatokat, melyek a társadalom által általánosságban elítélt vagy intim, a közösségre nem tartozó dolgot, cselekedetet jelölnek.
Ezek a szavak semmilyen tekintetben sem értéktelenebbek a nyelvünk többi szavánál, hozzátartoznak ahhoz, együtt kell élni velük. A közösségi létezés és a közösségi érintkezések számos szintjének a kezelésére viszont kialakult egy bizonyos koreográfia, melyet igyekeznünk kell betartani. Ennek a koreográfiának a része volt, hogy ezeket a szavakat csak bizonyos élethelyzetekben, akkor is csak kis mennyiségben használjuk, ellenkező esetbena szélesebb közönség megvetése vár ránk.
Az utóbbi időben azonban ez megváltozott, az obszcenitás egyfajta előrenyomulása tapasztalható. Mint azt alább látni fogjuk, néhány helyen használatuk igenis indokolt lehet,  viszont sajnos legtöbbször a káromkodás már öncélú, nem fejez ki plusztartalmat, egyszerű kötőszavakként, mondattöltelékként használják azokat.
Éppen ezért, hosszútávon azt várom, hogy a trágár kifejezések valamelyest visszaszorulnak a közbeszédben, sajtóban. Ugyanis mértéktelen használatuk - öncélúságuk - redundanciát eredményeznek a nyelvben, ami meg folyton az egyszerűségre, tömörségre törekszik.

1. Nemrégiben igencsak szúrta a szemem az Index hírpoltál legkiemeltebb részén lévő főcím: Budapest és Belgrád között a legszarosabb a Duna. Kezdjük azzal, hogy nem lett volna sokkal hosszabb, ha ,,legszennyezettebb" vagy ,,legkoszosabb'' kifejezést használják, mindamellett pontosabbá is vált volna ezzel a cím. Persze nyilvánvaló szándék a figyelemfelkeltés, de kérdés, hogy mennyire mutat jól ez a szalagcím a legolvasottabb internetes hírpoltál főoldalán? Sajnos, a címet ugyanígy használta a Greenfo is, aki egy az egyben vette át az írást (ők cikkek címeit elég gyakran megváltoztatják).

2. A közbeszédben a káromkodás elterjedésében legnagyobb szerepet miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferenc vállalta. Az őszödi beszédben azok a bizonyos szavak, kitűnő retorikai fegyverként szolgáltak, azonban nagyobb nyilvánosságot kapva már visszafele sültek el. Idézetet ide nem írok, mert mindenki tudja már fejből.

3. Eörsi István így kétsorosa így szól: ott kezdődik az író árulása / hogy ürüléknek nevezi a szart. Itt az obszcén szónak funkciója, mondanivalója, többletjelentése van!

A három eset igencsak különbözik egymástól. Az első esetben az újság öncélúan, a káromkodást puszta lazaságból, öncélúan, többletjelentés nélkül és arra alkalmatlan helyen használta. A másodiknál a miniszterelnök ott és akkor jól használta ezen a szavakat, azonban a környezetéből kikerülve ez visszájára fordult. A harmadik esetben plusztartalmat kapott az obszcén szó, azt helyettesítve megváltozna a mű mondanivalója, nem érné el eredeti célját vagy csökkentené az erejét.

Az öncélú káromkodásra nagyon jó példa a Belga együttes Egy-két-há című száma (18+):
 

Elkészült a nagyon szellemes, argómentes változata is:
 

Csakugyan igen jól meghatározott célja van a csattanóban egyetlen trágár szónak a L'art pour L'art Hirdetés című produkciójában.
 

Sickratman Buzi-e vagy? című számában első hallásra talán úgy tűnik, hogy az obszcenitás teljesen öncélú, de közel sem. Ha az ember kicsit közelebbről megnézi a videót, látja, hogy igazából egy hihetetlenül sűrített produkcióval áll szemben (s ugye a művészet lényege éppen ez a sűrítés). A szám címe az alpári szóhasználat mellett, felrúgja a magyar nyelv nyelvtani szerkezetét is. Az alapzene elképesztően primitív, monoton, jól előkészíti a terepet a szöveg számára, mely a jól megválogatott káromkodásokkal, agresszív rappeléssel irdatlan nagy expresszivitásra tesz szert, miközben humoros is. Fontos, hogy az alkotásban megjelenő agresszió, nem az előadó, hanem a társadalom agressziója a másságra, a különbözőségre. Bármilyen furcsa, ez a szám a toleranciáról szól. Az alkotást a fantasztikus grafikai megjelenítés és az egyszerű animáció teszi teljessé.