Mielőtt hegyeket mozgatnál, érdemes próbálkozni kavicsokkal is

Rausch Péter blogja

2008\09\06 rexades Szólj hozzá!

Origó

Tengelyek tengerében tétova pontként indultam egy képzelt origóból,
bízva és bizakodva egy bizonyos bizonytalanság felé.

Láttam a tengelyeket, sőt tudtam is mit mérnek,
csak a helyzetem maradt fejemben helytelen,
s csak ma eszmélek rá - egy új origóból -
miért is jártam oly' mélységésen mély helyeken.

Mert tudtam én, hol van a kezdet és hol a vég,
csak azt nem, hogy a kettő között hol lehetnék.
De még ma is túl sok tengelyt látok,
a tengelyek tengere elfedi a világot...

Címkék: filozofálás
2008\06\25 rexades 2 komment

A Lord zenekar és a szcientológia

4-5 évvel ezelőtt Tapolcán járt a Lord együttes. Nagyon jó koncertet adtak, azon a részen távoztam a helyszínről, ahol éppen a zenekar gépkocsijai álltak. Megláttam a zenekar dobosát, s gratuláltam neki a színpadon nyújtott teljesítményéért. Ő megköszönte  a gratulációt, s láthatóan örült is neki. Egy kicsit meglepődtem, amikor kérés nélkül, dedikált nekem egy füzetecskét. Persze, azért jól esett, mégha nem is vagyok az a típus, aki túlzottan nagyra tartaná az efféle relikviákat.

A füzetecske címe, amit kaptam: ,,Az út a boldogsághoz'', amiben általános erkölcsi szabályok taláhatók, ezért - mivel ezekkel azért tisztában voltam - nem igazán fogott meg, már a szájbarágós stílusa miatt sem. A kiadványban jut egy-egy odaszúrás az evolúciónak, a materializmusnak is, sőt az is kinyilatkoztattatik, hogy ,,a hit nélküli emberek szánalmas teremtmények'' - hitetlen materialistaként ekkor orroltam meg igazán. :-)

Körülbelül két hete, ebéd utáni szieszta során, a polcon lévő könyveket nézegettem, s ekkor akadt kezembe újra ez a füzetecske. A hátlapon most már hamar kiszúrtam L. Ron Hubbard nevét, ami rögtön világossá tette számomra igazi eredetét, ami nem más, mint a Szcientológiai Egyház.

A füzetecske hátlapján - a bebiztosítás végett - ez áll:

,,Ez talán az első nem vallásos, hanem teljes mértékben a józan észen alapuló morális kódex. L. Ron Hubbard önálló műként írta meg, ás nem része egyetlen vallásos tannak sem. Újranyomtatása, illetve egyéni terjesztése nem tételezi fel, hogy az illető kapcsolatban áll bármiféle vallásos szervezettel, vagy szponzora annak. Ezért minisztériumok, és azok dolgozói számára megengedhető, hogy nem vallásos tevékenységként terjesszék. ''

Azt nem tudom, hogy a Lord, illetve a Lord akkori dobosa tudott-e arról, hogy valójában kiknek a kiadványát osztogatja, mert el tudom képzelni azt, hogy naivan azt hitte, hogy egy vallásmentes útmutatót adnak az élethez, egy egyszerű alapítvány jóvoltából.

De az nekem nagyon gyanús, hogy a Lord pecsétje is ott díszeleg a kiadványon, ezért az sem zárható ki, hogy a zenekar más tagjai is kapcsolatban álltak/állnak a Szcientológiai Egyházzal. Ezen már meg se kéne lepődnünk, hiszen számos hollywoodi világsztár is nyíltan felvállalja ebből eredeztethető elmebaját.

Kép forrása: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/tuntetes_szcientologia_ellen

A képen többek között - ha jól látom - Az út a boldogsághoz című kiadvány új kiadása látható, szcientológusok társaságában

Címkék: zene vallás szcientológia
2008\05\10 rexades Szólj hozzá!

Egy intézménylátogatás nyomán


Az általam megtekintett intézmény halmozottan hátrányos helyzetű és/vagy magatartászavaros gyermekekkel foglalkozik, elsősorban az alternatív pedagógia eszközeivel. Az intézmény egy monumentális épületben kapott helyett, ami a huszadik század elején épülhetett.
Reggel, első órára mentem csoporttársaimmal hospitálni. Pár tanuló az épület előtt dohányzott, de ezen nem akadtam fenn különösebben, sajnos nem csak speciális iskolák előtt megszokott látvány.
Az épületbe beérve széles folyosók, nagy belmagasság ellensúlyozzák tantermeken kívüli helyeken egyébként uralkodó és első benyomást keltő belvárosi félhomályt. A folyosókon biztonsági szolgálat ügyel a gyermekek és a pedagógusok testi épségére.
Az óra egy nagyon világos, tágas teremben volt megtartva. Az egyébként ötödikes osztály nagyjából harmada hiányzott, ez azt jelentette, hogy körülbelül heten vettek részt aznap a tanításban. A terem szépen fel volt díszítve, annak ellenére, hogy az osztályfőnök elmondása szerint, pár hete az egyik gyermek dührohamot kapott és tönkretette a dekorációt.
Minden tanítási nap beszélgetőkörrel kezdődik, melynek során a gyerekek elmesélik az osztályfőnöknek és a társaiknak, hogy mi történt velük, hogyan érzik magukat. Ezt az időt részben az elmaradt házi feladatok megírására, illetve tanulásra fordítják. A szocializációt nem csak ezzel a módszerrel, hanem minden teremben kifüggesztett három alapszabály mindennapos felmondásával is igyekeznek segíteni.
Az ide kerülő gyerekek nem mindegyike speciális nevelési igényű, az általunk látogatott osztályban is volt két kislány, aki az osztályfőnök elmondása szerint nyugodtan járhatna többségi iskolába is, de mivel ez az iskola van legközelebb, szüleik ide íratták be gyermekeiket.
Az osztályfőnök elmesélte, hogy a gyermekek általában milyen gondokkal érkeznek az intézménybe. Az elmondásából következtetve a legtöbb itteni gyermek feltételezhetően már sokkal több nehézséget élt át tízegynéhány év alatt, mint amit én magam, a 23 évem során.
Ez azért érintett meg különösen, mert javíthatatlan idealistaként úgy gondoltam és úgy gondolom a mai napig, hogy minden gyermek tiszta lappal indul a megfogantatás pillanatában, az egyenlőtlenségek kialakulása azt ezt követő eseményekből adódik. A társadalomtól, szociális körülményektől függetlenül is meglehet, hogy egy gyermeknek speciális nevelési igényű iskolába kell járni (például mert hiperaktív), de biztos vagyok benne, hogy ezeknek az intézményeknek a töredékére volna szükség, ha a társadalom nem generálná újra és egyre nagyobb mértékben ezeket a problémákat, melyek egyébként legtöbbször nem is anyagi természetűek.
Ma Magyarországon nagyon sok gyermek nem kapja meg a  kellő figyelmet és szeretet, ami a kiegyensúlyozott fejlődéséhez nélkülözhetetlen lenne. Természetesen ma is létezik gyermekszegénység és mélyszegénység, de azt hiszem, a problémák gyökere mégsem kizárólag ebben keresendő, hiszen Budapesten aki képes rá, az tud is dolgozni, teljes családoknál a hagyományos értelemben vett megélhetés nem képezheti a probléma tárgyát, amennyiben a szülők dolgoznak. A gondok igazán ott kezdődnek, ahol a szülők már nem élnek együtt és/vagy nem képesek, vagy nem akarnak dolgozni. Ez utóbbi különösen azért problematikus, mert a gyermek számára a szülő jelenti a mintát és egyben a leghitelesebb információforrást is. Sokat emlegetett frázis, miszerint a család a legfőbb érték, hiszen az képezi a társadalmunk működési egységét. Ezzel szemben, nekem az a véleményem, hogy csak azt a családi létezést tekinthetjük értékesnek, mely képes megteremteni a gyermek számára azokat a feltételeket, melyek a kiegyensúlyozott érzelmi és értelmi fejlődés nélkülözhetetlenek. Ezek a feltételek vitathatatlanul kapcsolatban vannak, de semmiképpen sem tévesztendőek össze az anyagi biztonsággal.
Az óra során igyekeztem figyelni a gyermekek viselkedését, közben arra gondoltam, hogy mindegyiknek vannak elvileg szülei, akik felelősséggel tartoznak a gyermekük sorsáért. Ami a legjobban kiütközött a tekintetükön, az az érzelmi elhanyagoltság, a megfelelő szeretet és bizalom hiánya. A szocializáció elsődleges színtere a család, ahol ők nem kapták meg az ehhez szükséges legfontosabb alapokat. Társadalmi létünk sokkal bonyolultabb annál, hogy bárki képes legyen annak szabályait önmagától, nevelés nélkül megtanulni, de a legfőbb gond mégsem ez, hanem hogy csak bizonyos életkorban fogékony erre az emberi agy (hasonlóan ahhoz a szenzitív szakaszhoz, amikor a látásunk fényre, mint ingerre marad meg, illetve fejlődik tovább). Ebből következően az iskola már megkésve, csak tűzoltómunkát tud végezni.
Ezek a gyermekek, akiket láttam, minden bizonnyal nem tehettek arról, hogy ilyen hátránnyal indulnak az életnek, ezért elsősorban a szüleik a felelősek, még akkor is, ha tudjuk, hogy valószínűleg az ő szüleik sem ideális körülmények között nevelődtek, annak is oka van, hogy nem viszonyulnak és viseltetnek kellő felelősséggel a gyermekük iránt. Innen jól látszik, hogy ezen felelősség alóli kibúvás generációk életét taszíthatja olyan mélyre, ahonnan iszonyúan nehéz a visszakapaszkodás.
A társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok újratermelődésének lehetünk tanúi, ami különösen aggasztó, hogy Magyarországon ez egyre nagyobb arányban történik. Tudnunk kell, hogy sajnos, az újratermelődés természetes folyamat, efféle gondok az emberiséggel egyidősek. Emiatt valószínűtlen, hogy éppen majd egy versengésre épülő társadalomban nyílik lehetőség ezeknek a bajoknak a nagyarányú visszaszorítására. Ennek ellenére, a problémák tudtában, a legjobb tudásunk szerint kell küzdenünk ezen folyamatok ellen, mert ez a küzdelem sok életet menthet, vállalásával mi, nagyon-nagyon szerencsések is többek lehetünk.

eredetileg szemináriumi dolgozat
Címkék: filozofálás pedagógia
2008\03\18 rexades 6 komment

Fizetett koldusok


Már októberben is több ízben találkoztam velük, de most azt Astoriánál futottam bele a Greenpeaces kéregetőkbe, akik adományt gyűjtenek a civil szervezet számára. Greenpeaces kabátban, mappával a kezükben próbálnak pénzt szerezni az akcióikhoz. Gondoltam magamban, megkérdezem tőlük, hogy az új atomreaktor megépítéséhez kell-e a pénz? Vagy kell az üzemanyag a motorcsónakba? (Jó, csak gonoszkodok.)
Októberben szóba is elegyedtem az egyik csajjal a Móriczon. Kiderült, hogy ő tulajdonképpen nem is Greenpeaces, hanem fizetett alkalmazott, diákmunkában csinálja. Mondanom sem kell, hogy szegénynek a bálnákon és a globális felmelegedésen túl, fogalma sem volt környezetvédelemről.
Végülis, ez a diákmunka is olyan, mint a McDonald's-os... úgy látszik, ugyanúgy nem kell hozzá meggyőződés, anélkül is lehet csinálni. Az igazi aktivistáknak meg csak akkor kell dolgozni, ha mutogatni akarják magukat a tévében. A piszkos munkát, mármint a koldulást, elvégzik helyettük a diákok... akikben nem bíznak persze annyira, hogy készpénzt fogadhassanak el.

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, itt az EU-Diákok hírleveléből a felhívás, amiben konkrétan bemutatják a feladatot, szépen belengetve a külföldi munka lehetőségét... akár. Már csak a csillagozás és a lábjegyzetek hiányoznak...

Izgalmas munkalehetőség Budapesten!

Gyere, dolgozz a GREENPEACE-nél!

Ha 18 éves elmúltál és úgy gondolod, hogy akár csak egy hónapra is munkát vállalnál, jelentkezz! Egy nemes ügy, egy fiatalos szervezet, tisztességes kereset.
Talán nem tudod, hogy szervezetünk kizárólag magánszemélyek támogatását fogadja el. Ezért van szükségünk lelkes kollégákra, akik az utca emberét megszólítva tájékoztatást nyújtanak tevékenységünkről. Amennyiben az illető szeretné anyagilag támogatni szervezetünket, akkor ott a helyszínen kitölt egy támogatói nyilatkozatot. Kollégáink készpénzt semmi esetben sem fogadhatnak el.

Adománygyűjtőink fizetését mindig az adott heti teljesítmény határozza meg.
Az általunk fizetett órabér nem lehet nettó 500 Ft-nál kevesebb, de munkatársaink átlagosan nettó 750-850 Ft-ot keresnek óránként.

A munkához szükséges, azonosítható felsőruhát adunk. A ruházat a legújabb trendek szerinti, nemcsak a járókelőknek tetszik, hanem kollégáink számára is kellemes viselet. A felszerelés része még a táska - tele a toborzás összes kellékével -, és egy baseball-sapka is.

Munkatársaink minden nap más budapesti helyszínen, 4-5 fős csapatokban tevékenykednek. A munkaidő napi 6 óra és csak hétköznapokon dolgozunk. A legideálisabb, ha munkatársunk 5 napot tud dolgozni.

A munkán kívül természetesen lehetőséged van belülről megismerni egy nemzetközi környezetvédő szervezet munkáját. Részt vehetsz megmozdulásainkon, megismerkedhetsz sok hozzád hasonló gondolkodású fiatallal is, sőt akár Új-Zélandon is dolgozhatsz.

Amikor az őrült népszavazás alkalmából az ÚG-s srácokkal plakátoltunk az I. kerületben, megkérdezte pár járókelő (a judeo-bolsevikozás és hazaárulózás mellett), hogy ugyan mennyit fizetnek nekünk ezért? Hiába mondtuk, hogy egy fillért sem, mert mi egyszerűen meggyőződésből csináljuk, nem hitték el.
Bár, ha belegondolok, ha egy civil szervezet így működhet (a Greenpeace példáját látva), akkor egy párt plakátragasztóinak elhivatottságában én is kételkednék.
Címkék: média politika munka filozofálás zöldség
2008\02\27 rexades 2 komment

Safi

Augusztus huszadika előtt pár nappal kezdődött. Kinn ült a bejárati ajtónk előtt, amikor kinyitottam az ajtón lévő keskeny ablakot. Rám nézett és alig hallhatóan, rekedtes hangon nyávogott, éhes volt. Láttam már őt pár napja, amikor kismacska módjára nézte, ahogy a szomszéd férfi, a lépcsőn ülve hagymát hámoz.
Szép fehér bundája volt, így különlegesnek számított a környéken, mert errefelé valamiért a fekete macskák látható fölényben vannak.
Először csak a lépcsőnknél adtam neki egy tálba ennivalót, amit mohón falni kezdett, nagy dorombolás közepette.
- Befogadjuk? - kérdeztem Hellától, ahogy néztük ketten a lakmározó, de láthatóan megviselt állapotban lévő kiscicát. A kérdés költői volt, pár perccel később, a majdnem teli tál segítségével a lakásba csaltuk, ő lett így a második macska, a megegyezés alapján, az én macskám.
A nevén sokat törtük a fejünket. Arra gondoltam, hogy mivel már van egy Kormi nevű cicánk, aki teljesen fekete, miért ne lehetne a cica egyszerűen Leukormi vagy Tejföl? Aztán a húgom vállalva a keresztanyaságot, adta neki a nevet: Safranek.
Első ránézésnél, már csak a második ránézésre volt kevésbé meggyőző a cica egészségi állapota. A testalkata sovány, a szeme gyulladt és annak környéke váladékos volt. Sőt, a jobb szemlencséjén csúnya seb éktelenkedett. Továbbá bolhától és szőrtüsző atkától is szenvedett, éppen ezért az első lehetséges időpontban elvittük állatorvoshoz.
Kiderült, hogy körülbelül három hónapos, korához képest eléggé alulfejlett és ezen felül macskanáthája is van. Antibiotikum- és vitamininjekciót, továbbá féreghajtó pasztát kapott. A szemére először csak szemcseppet írt fel a doktornő.
A szemét és környékét kezdetektől fogva kamillával kezeltük, aminek gyakran nem örült. Közben megszokta már az itthoni életet, s szerencsére a Korminak sem volt ellenvetése fiatal személyével szemben. Nagyon jól mutattak egymás mellett... black cat, white cat.

A szeme környéke egész szépen gyógyult, de a jobb oldali csak nem akart javulni. Ismét megmutattuk a doktornőnek, aki továbbküldött egy tapasztaltabb kollegájához. Az orvos elmondta, hogy a szaruhártyáját támadta meg a macskanátha, s össze kell varrni a második és harmadik szemhéját, hogy esélye legyen a gyógyulásra. Az orvos felvázolta annak a lehetőségét is, hogy Safi elveszti a jobb szemének világát.
A műtét után gallért is kapott, nehogy belekapjon a szemébe. Egy hetet követően, csak a kifejezett kérésemre altatták el, amikor a varrat kiszedésére került sor (előzőleg megkísérelte a doktornő, de ez a Safinak nagyon fájt).
Szerencsére, a szeme rengeteget gyógyúlt ezidő alatt. A seb helyére már csak egy pár milliméteres átmérőjű fehér heg emlékeztetett. Ezekben a hetekben a Safi sokat erősödött. Lett egy kis pocakja végre, a hangulata is javult. Szeretett velünk aludni. Míg a Kormi a lábunknál, vagy a hasunkon szokott pihenni, addig a Safi azt a párnát részesítette előnyben, amin mi is aludtunk. Gyakran bújt be a takaró alá, mint minden macska, ő is nagyon szerette a meleget, szűk helyeket.
Elmondhatom, hogy sok cicával volt már dolgom, de egyik sem tudott ilyen hangosan és kitartóan dorombolni, mint ahogyan ő. Emlékszem, az első estéken (sőt még később is) az elalvás után legalább egy órát dorombolt, csak magában, az iránti elégedettségében, hogy otthont kapott.Gyakran mentek együtt felfedező útra a Kormival és szeretett a szomszéd előtti ,,kacatosban'' játszadozni a többi macskával. Az ősz folyamán sokat nőtt a Safi, s úgy nézett ki, minden rendben lesz vele. A Karácsonyt Tapolcán töltötte. A több, mint négyórás vonatutat oda-vissza az ölemben aludta át, ragaszkodott hozzám, ahogy én is hozzá.

Január folyamán megfázott és ezért sokat jártunk vele orvoshoz. Ahányszor a doktornőhöz vittük, mindig megnézték, dicsérgették az emberek, hogy milyen szép macska.
Most februárban ismét megfázott a Safi. Egyik alkalommal - mivel csak egy macskahordozó van itthon - a Hellával közösen mentünk ezért az állatorvoshoz: nálam volt a Kormi a macskahordozóban, a Hella válltáskájából pedig Safi kémlelte a rettentően zajos külvilágot. A Kormi csak féregtelenítést és veszettségi oltást, míg Safi egy négy injekcióból álló vitamin-antibiotikum kezelést kapott. Még két alkalommal a Safit vissza kellett vinni. Láthatóan jobban is lett, élezte végre a körmét a kaparófán és a bundája is sokkal gondozottabbnak látszott.
Február 22-én, pénteken egy földigilisztát hozott be kintről, amiből gyakorlott mozdulattal gyorsan két földigilisztát csinált. Rohantam, hogy elérjem a buszt és ezért úgy tuszkoltam vissza a Safit a lakásba, hogy ne maradjon ki arra a pár órára sem, míg Hella lélekörömön van.
Hétfőn, amikor megjöttem, láttam, hogy nincs túl jól. Kedvetlen, a konvektor mellett gubbaszt és sokkal kevésbé érdekli a kaja, mint korábban. Ezen az este velünk aludt, reggel arra ébredtem, hogy a fejem mellett a párna mellett fekszik és dorombol. Hella ment le előbb az ágyról, a Kormi azon nyomban persze leugrott, s rohant enni, úgy, ahogy az meg van írva. Safi azonban nem mozdult. A konzervdoboz kolompolására éppen megmozdította a fülét, de láthatóan nem volt éhes.
Délután azon gondolkodtam, hogy bemenjek-e a Hellával egy órára vagy elvigyem-e inkább a Safit állatorvoshoz - annak ellenére, hogy semmilyen komolyabb tünetet (az étvágytalanságon és a sápadtságon túl) nem vettem észre rajta. Az utóbbi mellett döntöttem. Hellától a Móriczon váltunk el, a cicát a hordozóban vittem. A körtéren a délutáni fények uralkodtak. A Blahára érve vettem észre, hogy a Safi hányt, amit a hordozó himbálózásának tudtam be. A 37-es villamosra várva egy elég furcsa arcú, alacsony, hatvan körüli emberrel keveredtem szóba, akinek megtetszett a cica. Rövid időre, egy vörös hajú, kerekszemüveges kisfiú is odajött, hogy elmondja a magáét. Láthatóan nem érdekelte, amit én mondok, szerencsére hamar továbbállt. Az idős emberrel egészen a Hungária körútig beszélgettem. Útközben mondogatta milyen aranyos a cica, s mesélt az övéiről.
Végre odaértem a doktornőhöz, aki éppen valami kínai kaját evett a rendelőben egy műanyag dobozból. Miután lenyelte, megmutattam neki a Safit, s mondtam mi a helyzet vele, hogy nem eszik, kedvetlen és így tovább. A doktornő megmérte a lázát, Safi menedéket keresve, egyből belém próbált kapaszkodni. Hőemelkedése volt. A doktornő megnézte a nyálkahártyáit a szájában, a szeme körül, amik elég sárgák voltak, aztán mondta, hogy menjek el a Horváth Mihály térre, mert lehet, hogy vérvizsgálatra és infúzióra is szükség lesz, mert ki is van száradva a cica.
Elmentem így villamossal a Kőbányai útra, majd felszálltam a 9-es buszra, melyen jókora tömeg volt. Szegény cicára nem nagyon tudtam emiatt ránézni menet közben. A rendelőbe érve hamar szólítottak, s már tudtak az érkezésünkről, a doktornő már tájékoztatta őket róla. Egy elég hosszú procedúra során, nagy nehezen kiderítettük, hogy 14-én voltunk a rendelőben utoljára.
Aztán az orvos a macska hasa körül kezdett vizsgálódni, s mutatta az asszisztensének, hogy ott valószínűleg valamilyen folyadék van. Ezt többször próbálta kitapintani, én meg már kissé türelmetlenül kérdezgettem, hogy mi a baj. De csak nem válaszoltak. Aztán végre szólt a doktor úr, hogy meg kell ultrahangozni a cica hasát. Bekenték azzal a szokásos géllel, ami ilyenkor használatos, s nézték a monitoron az eredményt. Ezután mondta az orvos, hogy mintát kell vennie a hasüregből. Másodszorra, egy vastagabb fecskendő segítségével tudott folyadékot szedni Safi hasából. Sűrű, sárga színű folyadék jött ki. Ekkor közölték, hogy fertőző hashártyagyulladása van, menthetetlen.
Fel se fogtam még pontosan, amikor megkérdeztem, hogy emberre veszélyes-e. Megnyugtattak, hogy nem, sőt harmincból csak kettő macska kapja el, de ettől függetlenül fertőző, s legalább három hónapja fertőzött a cica. Az orvos még hosszan mondta a tüneteket és azt, hogy etikátlan lenne, ha további vizsgálatokat fizettetne velem, miközben szenvedne a cica is, és ezért az azonnali altatást javasolja.
Aztán kérdezte, hogy el tudom-e szállítani, illetve temetni a cicát. Ezen elég sokáig gondolkoztam, de végül - mivel otthon most túrják fel a kertet és a fertőzésveszély miatt mélyebbre kell temetni, ezért amellett döntöttem, hogy otthagyom a rendelőben. 
Safit az előaltatás során végig simogattam, ő meg érezhetően dorombolt. Szerintem bízott még bennem akkor is, amikor már én, bármennyire szerettem volna, nem tudtam segíteni. Mondtam neki, hogy bocsásson meg, amiért ennyi küzdelem után, sajnos cserben kell őt hagynom.

Címkék: privátszféra
2008\01\10 rexades 2 komment

A választás szabadságáról

Megjegyzés: Ez az írás reakció két cikkre, mely az
Új Tapolcai Újságban jelent meg 2007. decemberében: megtekint
Elvileg 2008. januárjában megjelenik. Pontosított verzió, cenzúrázás alatt.
Új hír: cenzúrázva, nem jelenhet meg rövidített formájában sem.

  Magyarország 1989-ben úgy döntött, hogy az egypártrendszer helyett a többpártrendszert és a szabadságot választja, ami egyben a választás szabadságát is jelentette. A rendszerváltást követően az állam kivonult az emberek magánéletéből, s ettől kezdve még maga az állam sem ítélkezhetett többé az állampolgár hite, meggyőződése, ízlése felett.
Sokaknak emiatt van is némi hiányérzetük, hiszen egészen eddig helyettük címkéztek fel jónak vagy rossznak, olyan dolgokat, melyeket nekik kellett volna a saját meggyőződésük alapján értelmezniük. Ezért ma is többen törekednek arra, hogy az állampolgári kötelességeken túl kötelező elvárásokat, megkérdőjelezhetetlen igazságokat fogadtassanak el másokkal. Ez önmagában nem lenne gond, ha nem hangoztatnák, hogy ők a nagybetűs Igazságot, mi több, Istent képviselik, s aki másképp gondolkodik és cselekszik, az tudatosan okoz kárt a nemzetnek, tehát szükségképpen rossz, gonosz, haza- és/vagy nemzetáruló…
   Az Új Tapolcai Újságban sokszor jelennek meg efféle vélemények, megnyilatkozások. A jó és a rossz, az értékes és az értéktelen, az igazság és a hazugság végletekig egyszerűsített, politikailag átitatott küzdelmébe bújtatott gyűlölet gyakori szereplő a hasábokon és a közéletben egyaránt. Ezt olvasva, az ember már-már egy sötét hollywoodi filmben kezdi érezni magát, de hamar rájön, hogy a világ némileg bonyolultabb.
Legutóbb például azt olvashattuk, hogy elég volt már a tehetségtelen, irodalmi ízlést nem ismerő írókból és szerkesztőkből, rombolni kell a „szemetet” (konkrétan megnevezve a szemét forrását: Kertész Imre, Esterházy Péter, Konrád György) és a „jó” irodalom mellett kell kiállni. Mi a jó? És ki dönti el?
   Kertész Imre az egyetlen irodalmi Nobel-díjas írója Magyarországnak, s valószínűleg azért kapta ezt a rangos elismerést, mert konyít valamicskét az íráshoz. Ja, hogy nem tetszik? Egyéni szociális probléma, a könyvét nem kötelező megvenni és elolvasni, mindez mára már a kedves olvasóra van bízva. A hazánk hírnevét jelentősen öregbítő íróban már az is becsülendő, hogy hajlandó megszólalni, sőt írni annak a lángoktól ölelt kis országnak a nyelvén, amely őt, mint magyar állampolgárt, ártatlan gyermekként el akart pusztítani. Igen, arról a felsőbbrendűnek vélt Mária országáról van szó, ami „a Szent Korona-eszmerendszerben a földi hierarchiában az élen jár, mint apostoli archiregnum” – mellesleg, jegyzem meg, ebben a nagy élenjárásban kiirtott kb. félmillió embert a holokauszt idején, ami kellő mértékben bizonyítja, hogy a Szent Korona tanai felett jócskán eljárt az idő. Az egészséges nemzeti öntudaton meg már túlmutat, ha nemzetek hierarchiájáról beszélünk (ezt jobb körökben sovinizmusnak, nacionalizmusnak szokták nevezni).
  Esterházy Péter és Konrád György Kossuth-díjas ,,skriblerek''. Munkásságukat széles körben ismerik és elismerik, mind itthon, mind külföldön, ezért szemétnek titulálni azokat, nem túl bölcs dolog. Még akkor sem, ha nem pusztán az általuk elnyert díjak alapján ítéli meg az egyes alkotók tevékenységét az ember.
Ebből kifolyólag azzal nincs semmi baj, ha valaki azt mondja, hogy neki kifejezetten nem tetszenek XY művei, hiszen mások vagyunk, más dolgokat kedvelünk, ez teljesen természetes. Viszont azt, ami másnak esetleg tetszik, miért kell lerombolni, végképp nem értem. Talán csak nem a szeretet legmagasabb fokán állva, tömény gyűlöletből? Vagy óvodás irigységből? Ennyire fájdalmas lenne a művészet szabadsága? Végül: ki erőlteti ezen írók műveinek olvasását és mégis hogyan? Fegyverrel kényszerítenék az embereket, hogy olvassák el a Sorstalanságot vagy a Harmonia Caelestist? Egyszerűen nevetséges.
  A demokrácia hozadéka a sokféleség és a választás lehetősége, melynek az az ára, hogy toleránsnak kell lennünk azokkal az embertársainkkal szemben, akik más dolgokat kedvelnek, mint mi. A liberális demokrácia, melyben élünk, arról is szól, hogy attól, hogy magyar állampolgárok vagyunk, még nem kell keresztényeknek lennünk, nem kell Wass Albertet olvasnunk, s nem kell hinnünk a Szent Korona tanaiban, mert ezektől függetlenül vagyunk magyarok. Aki az előzőeket teszi, hiszi, vallja, lelke rajta, ettől ő nem lesz sem jobb, sem rosszabb, sem magyarabb a magyarnál. Kár erőlködni.

 Blogzárta után:

 

Kertész: Káros, romboló, szívből jövő, de nem aktív a magyar antiszemitizmus... (Népszabadság)

Ezen írás miatt, mivel egy internetes oldalon is megjelent, sajtóperrel fenyegettek meg.

 

Címkék: politika tapolca
2008\01\05 rexades Szólj hozzá!

A valóságról 2.

Karácsony másnapján a valóságról próbáltam összehordani ezt meg azt, hogy megvilágítsam a problémát, illetve A Problémát. Mert ugye Isten létezéséről lehet vitatkozni, mégha sokszor értelmetlen is, de a valóság létezéséről nem, legföljebb az értelmezéséről térhetnek el a vélemények.
Cogito ergo sum. Igen, már Descartes.

Az anyag egy kellően magas szerveződési szinten, egy merőben új tulajdonságot, a tudatot hozhatja létre... Ha belegondolunk, ez minőségileg sokkal nagyobb lépcsőfok, minthogy az atomok hányféle rendbe képesek beállni, milyen fizikai tulajdonságot mutatnak, hiszen azok - egészen a tudattal rendelkező lények megjelenéséig - öntudatlanul, spontán működnek (megalapozva egyébként az öntudat megjelenését). Mivel elég jól érzékelhető ez a hatalmas lépcső, hajlamosak vagyunk ezt az anyagi világtól függetlenül kezelni, sőt néha eredeztetni is.
A Mindenségben az események valahonnan valahová tartanak, a létezés ténye, s benne minden fizikai törvény időhöz és változáshoz kötött (ha más nem is, az idő változik).
Az ember hajlamos a létezést értelemhez, célhoz rendelni, hogy egy kicsit jobban érezze magát. Szigorúan véve azonban, ezek nem feltétlenül szükségesek a létezéshez, tehát attól, hogy valami létezik, még nem feltétlenül van értelme.
A körülöttünk lévő világ vitathatatlanul valóságos, s a tudatos létezés - a fajfenntartáson túl - alkalmat ad arra, hogy megismerjük és megértsük ami körülöttünk, illetve velünk történik, mellesleg jókat szórakozhatunk is. Bármelyik tudományt is műveljük, a világnak egy aspektusát igyekszünk megismerni, ami végső soron a Mindenség önvizsgálatát jelenti...
De mielőtt azt gondolnánk, hogy az öntudat az okból létezik, hogy a Mindenség azokon keresztül ismerje meg önmagát, szögezzük le: az öntudat, a tudatos létezés egy evolúciós vívmány, mely a túlélésünket és olykor saját szórakoztatásunkat szolgálja. Egy részecske egyébként sem tudhatja meg, hogy létezik, sohasem értheti meg saját működését, szerepét a nagy egészben.
Fejlett idegrendszerű élőlény esetén, melyek ugye csakugyan molekulákból állnak, már megfogalmazódhat a létezésének mibenléte. De ez továbbra sem az atomok, hanem jópár szerveződési szinttel feljebb, a tudatban jelenik meg...
Amelyik élőlénynek tudomása van a létezéséről, személynek tekinthetjük.
Címkék: filozofálás
2007\12\30 rexades Szólj hozzá!

Egy éves a blog


Mivel lehet a legunalmasabban kezdeni egy szilveszter körüli bejegyzést? Talán valami olyannal, ami úgy hangzik: ismét eltelt egy év. Persze az év minden napján el lehetne sütni, hiszen egy egy évvel ezelőtti naphoz képest mindig eltelik egy év, na de mindegy. Évértékeljünk, mert mostanában ez dívik. A teljesség igénye nélkül.

2007 legnagyobb sikere - s azt hiszem ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül - hogy megcsináltam a fizikai kémia I-II. kurzusokat, plusz a fizikai kémia labort is. Egyre növekvő eredménnyel... 2, 3, 4... remélem 2008-at 5-ös fizikai kémia szigorlattal fogom nyitni, amire lássuk be, nem sok esély van. De azért jól hangzik, s nem törne meg a jegyek szigorú monotonitása... bár, az az igazság, hogy előbb-utóbb meg kell törnie, ugyanis a felső plafon ugye az 5-ös, meg ez az utolsó fizikai kémia tárgyam... hogy hál' Istennek, nem tudom. Nagyon nehezemre esik/esett megtanulni, de a filozófiája rendkívül izgalmas, a természettudományi jelentősége pedig csak egy szóval jellemezhető: fundamentális.
A laborjegyzőkönyvek is az agyamra mentek, cserébe viszont végre megtanultam az értékes jegyek értelmezését és az Origin kiértékelőszoftver kezelését.

Schaffi, az újdonsült macskám, kinek a nevét előszeretettel írom sch-val, augusztusban került hozzánk, mármint Hellához, Kormihoz meg hozzám. Azt hiszem, hogy az ő szeme világának a megmenekülésén túl, az is nagy eredmény, hogy testileg, lelkileg egészséges, nagy, herélt kandúr lehet belőle.

Hellával megvagyunk, tegnap láttuk a Macskafogó II-t a Művész Moziban. A rajzfilm nem volt rossz, bár korán sem volt annyira emlékezetes, mint az első rész...

Egy kicsit térjünk át a blogra. Hát, az elején, amikor elkezdtem, azt hittem, több bejegyzés fog születni nem csak havi 2,33... de az alkotómunkát - már ha ezt annak lehet nevezni - nem szabad siettetni, szóval egy-két hetente írok valamit, az nem olyan rossz.
A látogatottság 5-10 körül mozog naponta, hát aminél láttunk jobbat is, de végülis, ahogy a volt német tanárnőm mondaná: kit érdekli?

Mindenkinek boldog új évet kívánok! - ez milyen hülyeség, hiszen az lenne a jó, ha nem az év, hanem mi lennénk boldogok...

Hát, ez nem lett egy teljes értékű bejegyzés, majd jövőre...
Címkék: privátszféra
2007\12\26 rexades 5 komment

A valóságról

 

Elég sokat jár a fejemben ez a problémakör, főleg azért, mert nagyon nehezen megfogható, rendkívül bonyolult dologról van szó. Persze könnyebb és lehet, hogy jobb hinni a világ meghatározottságában, egyszerűségében, valahonnan valamifelé való tartásában, értelmében, mint a határozatlanságában, összetettségében, a céltalanságában... - mert ugye utóbbi, lássuk be, rendkívül fárasztó...
Az emberi kultúra elsődleges feladata, hogy utat mutasson az adott társadalom tagjai számára, létrehozva ezzel létezésünk értelmét. Az állatoknál nincsen erre szükség, hiszen öntudatnak híján megmaradtak kizárólag biológiai lényeknek, az életüket ha nem is programszerűen, de kérdések nélkül élik végig. A kultúra éppen ezért, nem pusztán emberi vívmány, a csodák csodája, hanem egyszerre szükségszerű következmény és az emberi faj életbenmaradásának elengedhetetlen feltétele.
Egy közhelyes hasonlattal élve, a kultúra a világítótorony a Mindenség Óceánján, mely bevilágítja a valóság egy részét... ahová nem világít, arról még kérdezni sem tudunk. A valóságot - visszatérve az eredeti témára - hajlamosak vagyunk azzal azonosítani, amit ez a világítótorony bevilágít, pedig ennél egészen biztosan többről lehet szó, hiszen a fény nem csak az óceán mélységében, hanem a felszínen sem jut el mindenhová. Mi több, ennek a fénynek, azaz a kultúra egészének csak piciny töredékei érik el az egyéneket, akik ebből is keveset vagy rosszabb esetben, még kevesebbet fogadnak be.
Érdemes belegondolni egy pillanatra, hogy van-e jelentősége azoknak a dolgoknak, amikről nem tudunk, vagy csak számunkra észrevétlenül léteznek. Szükségünk van-e arra, hogy megértsünk olyan összefüggéseket, melyek nem is lehetnek hatással az életünkre?
Van-e olyan természeti erő, melyet nem tudunk megfogni, megérteni és mégis hatással van a mi általunk tapasztalt valóságra? Vagy aminek van ilyen hatása, az feltétlenül kimutatható? Jó kérdések, ahogy Menzel bácsi mondani szokta, hát nem tudom...
Ami biztos, hogy a valóságnak - emberi szemszögből nézve - több szintje, dimenziója van. Egyénitől a Teljességig, illetve más szempontok alapján kiválasztva is számos kategóriát különbözthetnénk meg.
Egyre magasabb, több alszintet tartalmazó szintre jutva bonyolódnak vagy egyszerűsödnek a legfőbb összefüggések?
Gondoljunk itt arra, hogy mennyivel könnyebben leírható a fizika a hétköznapi, mint az atomok mérettartományában, miközben a mindennapokban tapasztalható fizika a kvantummechanikai törvényeinek tömeges megtestesülése (reprezentációja), rendszerek rendszere. Ebből következően, a bonyolultabb rendszerek kölcsönhatásainak az összessége egy egyszerűbben kezelhető rendszer lehet. (De vigyázzunk! Ez csak úgy lehetséges, ha a vizsgálatunk tárgyának méretéből adódóan, elhanyagolásokkal élünk, mert összetett rendszerben mindig több kölcsönhatás működik, mint annak az egyik alrendszerében.)
A teljes valóság láthatóan komplex, tagolt dolog. Nem elég a mikrovilágot vizsgálni, hogy a makrovilágot megértsük, hiszen újabb szinteken, újabb kölcsönhatások jönnek létre. De csak a makrovilágot elemezve is rossz következtetésekre juthatunk, hiszen a elfedhetik a valóság igazi szerkezetét.
Egy kis redukcionista filozófiával élve, a kvarkokban (az elemi részecskéket alkotó részecskékben), illetve azoknak a létezésének a tényében, már kódolva van az összes elem a periódusos rendszerben, az összes égitest létének a lehetősége, az összes természeti törvény, sőt még az élet, mi több, maga az emberi kultúra, sőt még ez a bejegyzés létezésének lehetősége is.
Rész és Egész? Rend vagy Káosz? Lehet ezen filozofálni, csak vigyázzunk, ne őrüljünk bele. Egy biztos: a valóság - ha nem is úgy, ahogy mi elképzeljük - bizonyítottan létezik, mert ennek hiányában nem írhatnám le ezeket a sorokat...
Címkék: filozofálás
2007\12\13 rexades komment

Médiazöldek

A klímaváltozás valós probléma, nem szabad elmenni mellette, s az is világos, hogy a világ mostanság nem éppen a fenntarthatóságról vagy a takarékosságról szól.
Hiába az új technológiák, hiába minden környezetvédelmi norma, nemzetközi egyezmény, a fogyasztás úgy látszik megállíthatatlanul nő és még egy jó darabig növekedni is fog.
Éppen ezért, nagyon jó lenne, ha tényleg más dimenzióban kezdenénk gondolkodni...  persze nem abban, hogy másszunk vissza a fára, meg hagyjuk meghalni a gyengéket, feladva mindent, amit eddig megoldottunk.
Az átmenet forgatókönyvét kellene megírni valakinek, valakiknek, ami arról szólna, miképp lehet megcsinálni azokat a változásokat, zöld reformokat, mely egy fenntarthatóbb, okosabb, távlatosabban gondolkodó világot hoznának el.



,,Azt várjuk a politikusoktól, mutassanak utat, hogy az energiahatékonyságé és a megújuló energiáé legyen a főszerep, ne a nukleáris energiáé, így lehet küzdeni a klímaváltozás ellen, üzent a döntéshozóknak a Greenpeace kampányfelelőse. A szervezet azt szeretné elérni, ha Magyarországon 2020-ra 20 százalék lenne a megújuló energia részaránya.'' - mondja a Greenpeace.

Tudod te miről beszélsz, te szerencsétlen? 20%-os megújuló, az kb. 8000 GWh pro év, mínusz Paks, az már 22000 GWh. Ez ma Magyarország éves áramfogyasztásának több, mint a fele. 2020-ig ennyit nem lehet csökkenteni, ezt ők is tudják, de valami más mozgatja őket.
A médiafelületre fáj a foguk, tudom én, meg a hírnévre, mert ez olyan jó buli, az agyban meg a sötétség lakozik. Totális sötétség. Ezek a Greenpeace-es pojácák a benzinnel működő motorcsónakjukkal, csak azt bizonyítják mennyire hiteltelenek és ostobák.
A rossz persze a nukleáris energia... ócska hippi maszlag. Azért nem építenek szélerőműveket, naperőműveket mert a csúnya atomerőmű elveszi a pénzt... egyébként, ha annyira megérné, már tele lenne velük az ország, de nem éri meg (lásd biomassza, bioetanol üzemek, ahogy kiderült, hogy gazdaságosan üzemeltethetőek, egyből kinőtt a földből egy tucat).

Távlatosabb gondolkodásról beszéltem az elején. Ezek 13 éven belül ránkborítanák a sötétséget és a káoszt, ha rajtuk múlna, na ezek ne beszéljenek nekem a fenntarthatóságról.
Címkék: zöldség
2007\11\18 rexades 1 komment

Gondolatok a kémia oktatásáról


Számos kutatás, tudományos elemzés foglalkozik a hazai természettudományi oktatás válságával, pontosabban a tanári munka nem kielégítő eredményével. Ennek egyik, kézen fekvő oka, hogy amíg a világgal együtt a tanulók is sokat változtak az elmúlt évtizedekben, addig az oktatáspolitika, s ezen belül is a pedagógusok és az iskolák nem alkalmazkodtak kellő mértékben az új kihívásokhoz. Dolgozatom célja, hogy felvázoljam a kémia oktatásával leggyakrabban előforduló problémák egy részét, s ezekkel kapcsolatosan mutassak be pár ígéretes szempontot, ami segíthet valamelyest a helyzeten.

Sajnos, a jelenleg kémiára előírt keretóraszám nem elégséges feltétele a színvonalas okatásnak.  A további óraszámcsökkentés a kémia ellehetetlenülését eredményezné. Általános iskolában a legfelső két évfolyamon, gimnáziumban legalább az első három (szakközépiskolában első két) évfolyamban heti két órára volna szükség, mert ebben a formájában – véleményem szerint – szinte értelmetlen a kémia oktatása.

Közhely, de még sok ma dolgozó pedagógus nem értette meg, hogy pusztán megélhetésből, a gyerekek feltétlen szeretete nélkül nem érdemes, mi több, nem szabad pedagógiai tevékenységet folytatni. Ez talán az első, legfontosabb módszertani szabály.
A gyerekek, illetve a gyerekek csoportjai, meglehetősen sokfélék, s folyton, egyre gyorsabb iramban változnak, éppen ezért az alkalmazkodóképesség kompetenciájára egy pedagógusnak feltétlen szüksége van. Fontosnak tartom hangsúlyozni, nem a gyerekek kegyeit kereső magatartás, hanem a gyerekeket megszólítani, s velük egy hangon beszélni képes tanári kompetencia kialakítása a kívánatos.
Ma már nem lehet a tanári asztal mögé bújva, évtizedeken keresztül oktatni ugyanazokkal a módszerekkel, figyelmen kívül hagyva a világ, s vele együtt a tanulók szüntelen változását. Igenis ismerni kell az adott tanulókat, az őket motiváló legfontosabb dolgokat, a legújabb „őrületeket”. A naprakész szaktudás megléte mellett, a napi tájékozottság fontos elvárás egy értelmiségivel, főleg egy pedagógussal szemben, hiszen képesnek kell lennie, hogy elmagyarázza – természetesen amennyire csak lehet, objektív szemszögből – a világ történéseit. A pedagógusokat oly gyakran eluraló totális apátia könnyen átragadhat a gyerekekre, akik ezt - tekintve a világban uralkodó óriási versenyhelyzetet – nem engedhetik meg maguknak.  Az aktuális események jó alkalmat tudnak szolgáltatni fogalmak bevezetésére, elmagyarázására, ezért sem célszerű figyelmen kívül hagyni őket.
Példának okán, ha történik valamilyen ipari baleset a világban, ami átüti a társadalom és a média ingerküszöbét (például amilyen a tiszai cianid-szennyezés volt), felhasználhatjuk nemes célokra, hangsúlyozva, hogy a bajok nagy részét nem a tudás, hanem a hanyagság, az emberi tudatlanság okozza („s ezért fontos, hogy tanuljunk, hogy az ilyen katasztrófákat elkerüljük”).

Az iskolai programokba való bekapcsolódással (kirándulás, vetélkedő, szakkör, délutáni program), illetve azok szervezésének során ajándék időkeretet kapunk a természettudományi oktatásra, egyúttal megismerhetjük a tanítványainkat, s ezáltal nagyobb eséllyel, személyesen (!) tudunk hatni rájuk. Ezek nagy időráfordítással járnak, mindazonáltal eredményesebbé, színesebbé, élvezetesebbé teszi a pedagógus munkáját.
A kémia órák elsődleges feladatának az anyagról való képszerű gondolkodás kialakítását tartom, azaz annak a keretnek a megteremtését, amiben tudnak majd a gyerekek gondolkodni.  Lássák a gyerekek, hogy a kémia körülveszi őket, hogy nem tudnak olyan tárgyhoz, élőlényhez hozzányúlni, mely nem hozható közvetlen kapcsolatba a kémiával. Érdemes velük tudatni, hogy éppen ezért a kémia általában nem elvont tudomány, nem pusztán a képletekről és egyenletekről szól.

A magyar kémia oktatás nagy problémája a tudománycentrikusság, pedig a problémák általában sokkal gyakorlatiasabb úton is megközelíthetők. A természettudományi gondolkodásmód megismertetését központi fontosságúnak tartom, de azt célszerű tapasztalati úton, s nem direkt módon, készen megtanítani a gyermekekkel.
Gyakori jelenség magyar iskolákban továbbá, hogy néhány „okos” diák és a tanár eszmecseréjéről szól a kémia óra, figyelmen kívül hagyva a többi, az órán egyébként fizikailag ott tartózkodó, az órát, illetve annak sebességét követni nem tudó tanulót. Nahalka István fentebb hivatkozott cikkében már 1999-ben felhívta e jelenségre a pedagógus társadalom figyelmét, azonban a változásoknak még nem tapasztalhatók a jegyei. Sőt, a komprehenzív pedagógiai szemlélethez nem hogy közeledne a magyar közoktatás, egyre távolodik tőle (1). Ez lehet az egyik oka annak, hogy nagyon sokan személyes kudarcnak, a világtól elrugaszkodott, gyakorlati haszonnal nem rendelkező tudománynak könyvelik el a kémiát, sőt úgy általában a természettudományok nagy részét.
Magyarországon már kialakult társadalmi meggyőződés, hogy a kémia rendkívül nehéz, megtanulhatatlan, s jobb csak túlesni rajta. Pedig – véleményem szerint – kevesebb és kevésbé elvont gondolkodást igényel, mint például a matematika. Jól megválasztott és szakszerűen, biztonságosan végrehajtott kísérletek segítségével nem csak érdekessé, hanem izgalmassá és esztétikai élménnyé válhat az óra a gyermekek számára. A kémia népszerűségben nincs az őt megillető helyen. Presztízsének helyreállításában kiemelt szerep hárul a pedagógusokra, hiszen általában rajtuk keresztül ismerkedik meg először az ember ezzel a tudománnyal.
El kell oszlatni azt a tévhitet, hogy a kémia megtanulása lehetetlen vállalkozás. Emiatt kiemelten fontos a gyerekek számára, hogy világos analógiák, megfelelő szemléltető eszközök és nem utolsó sorban a sikerélmény biztosítva legyen számukra (utóbbit legkönnyebben a tanulókísérletek, izgalmas feladatok segítségével érhetünk el).
A kémiát tanító pedagógusok elég nagy hányada hivatkozik - az egyébként valós - anyagi problémákra, az iskolák elégtelen felszereltségére. Azonban rengeteg kísérlet, szemléltető eszköz minimális anyagi ráfordítással, kellő türelemmel elkészíthető vagy számítógépen könnyűszerrel bemutatható. Arról nem is beszélve, hogy a tanulók is behozhatnak az iskolába kellékeket (krumpli, lilakáposzta stb.). Magyarország pedagógusainak nagy részéből elsősorban a lelkesedés és a pozitív hozzáállás hiányzik, s ennek hiányában az oktatás könnyen az értelmét és hitelét veszti
A legtöbb pedagógus a hétköznap használatos anyagok megismerésének lehetőségével próbálja felkelteni a figyelmet, de a diákok ma már sokkal gyakorlatiasabb szemléletűek. Összességében elmondható, hogy elsősorban arra kíváncsiak, mire jó egy-egy vegyszer, hogyan használható, s nem arra, hogy milyen az adott anyag szerkezete. Mivel az utóbbi nélkül a kémia elképzelhetetlen, a kettőt valahogy össze kell kapcsolnunk. Biztosan gyakran hallottuk már gyerekek szájából a panaszkodást, hogy adott anyagot miért kell megtanulnia, amikor semmilyen haszna nem származik neki abból, soha az életben nem fogja ezeket használni. Az ilyen kérdések és az ezzel együtt kialakuló magatartás kiküszöbölésére, amikor csak lehet, gyakorlati példákkal kell meggyőznünk arról a diákot, hogy amit meg akarunk tanítani neki, az fontos. Például: a radioaktivitás-gázok ionizációja tanulásakor a mobiltelefonjaikat Geiger-Müller számlálóval be lehet mérni. Mivel a mobiltelefon egészségre gyakorolt hatása még mindig kérdéses és jelen van a köztudatban, a gyereket érdekelni fogja. Amire nagyon oda kell figyelni: soha nem lehet válasz az, hogy: „meg kell tanulnod és kész, mert ez az anyag”.

   A XXI. század pedagógusai  versenyezni kényszerülnek a többi, sokszor jóval impulzívabb információáradattal. El kell, és elő kell adni a kémiát és a természettudományos szemlélet alapjait. Nem lehet ma már két színnel nyomott könyvből2 kémiát tanítani. Fernengel András előbb hivatkozott cikkében is azt olvashatjuk, hogy a „krétakémia” oktatásával fel kell hagynunk.
Ennek elérésére alkalmaznunk kell azt az általános szabályt, hogy minél többféle módszerrel tanítunk, szemléltetünk, minél több csatornánk juttatjuk az információt a célcsoporthoz, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az célba is ér. Ha sokféle módszerrel dolgozunk, a tapasztalataink szerint kiválaszthatjuk azokat, amelyikekkel az adott csoportban hatékonyan tudunk alkalmazni.
A szűkös, s egyre szűkösebb időkeret kényszermegoldásokat kíván, melyek megfelelő óraszám mellett is sikerrel alkalmazhatók. A ma és a holnap gyermekei is rengeteg időt töltenek a számítógép előtt, előszeretettel használják azt, új eszközt adva a tanulás számára. Az internet a következő években még szélesebb körben lesz hozzáférhető, ezért a jövőben egyre inkább építhetünk a segítségére.
Lehetséges feladatok az internet segítségével:
-    utánajárni egy problémának, problémakörnek
-    tananyagok otthoni önálló feldolgozása
-    elemek, vegyületek tulajdonságainak keresése, nyomozó munka
-    jegyzet, segédanyag elhelyezése egy tárhelyen
-    kísérletek megtekintése videón
-    e-mailes kapcsolattartás (pl. ha valaki valamit nem ért e-mailen lehet kérdezni)
-    a projektmunka eredményeinek közzététele egy honlapon
-    ingyenes kémiai szoftverek bemutatása, terjesztése
      (ha van rá lehetőség, feladatok elvégzése otthon)
-    feladatleadás e-mailben
-    látványos kiselőadások készíttetése
-    interaktív kísérletek
-    a Sulinet Digitális Tudástár használata
A pedagógusnak a feladatok kiadása előtt az internet elérhetőségének meglétét a tanulók között ellenőriznie kell, hogy senki ne szenvedjen hátrányt amiatt, hogy nem rendelkezik internetkapcsolattal vagy egyáltalán számítógéppel (bár az iskolák általában biztosítanak erre alkalmas, tanítási idő után is rendelkezésre álló termeket).
A számítógépes molekulamodellek, ha nem is helyettesítik maradéktalanul, de ideiglenesen pótolhatják a szertár hiányosságait. További előny, hogy ma már ingyenes szoftverekkel össze lehet rakni bármilyen, a középiskolákban tanított molekula modelljét. Hátránya, hogy nem lehet kézbe venni, így a térbeli gondolkodást kevésbé segíti elő, mint a hagyományos molekulamodellek.

Összegzés

A hazai oktatáspolitikában szemléletváltásra van szükség. Egy ország nem engedheti meg magának, hogy nélkülözze a jövő természettudományokkal foglalkozó szakembereit, köztük a pedagógusokat. Tehát ez a kérdés stratégiai fontosságú. Az oktatáspolitika további feladata a korrekt óraszámok és megfelelő körülmények biztosítása, illetve egy értelmes, valóságot tükröző minőségbiztosítási rendszer kiépítése az oktatási intézményekben.
A gyerekek rendkívül gyorsan változnak, a generációs szakadékok már 5-10 éves korkülönbségnél is érzékelhetők. A pedagógusnak képesnek kell lennie arra, hogy a gyerekek figyelmét megnyerje, érdeklődését fenntartsa, módszereit folyamatosan fejlessze. A számítástechnika térhódítása új lehetőségek tárházát nyitja meg a tanulás és tanítás számára, de érdemes vigyáznunk, hogy ebben a kérdésben se történjen aránytévesztés, ne kényelmesedjünk el túlságosan.
És végül ne feledjük: a pedagógiai munka sikere túlnyomórészt rajtunk, pedagóguson múlik. A kémia presztízsének helyreállítása érdekében, a tekintetben is szemléletváltásra van szükség a pedagógusok körében, hogy felhagyjanak a „krétakémiával”, s gyakorlatiasabb, a tanulók számára érdekesebb megközelítéssel, kreatívan tanítsanak, mindezt megfelelő lelkesedéssel és tanítani akarással.
A siker nem csak a tanulóé, hanem a tanáré is, melyből újra és újra erőt meríthet a munkájához.

„Látok reményt a magyar képzelőtehetségben, a magyar bátorságban. Kezdeményezés és bátorság nélkül itt nem lesz jövő!" (Teller Ede)

(1)    Nahalka István: Válságban a magyar természettudományos nevelés
        (Új Pedagógiai Szemle, 1999/05.)
(2)    Fernengel András: A kémia tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
        (Új Pedagógiai Szemle, 2002/09.)
Címkék: egyetem kémia pedagógia
2007\10\14 rexades Szólj hozzá!

Az emberi jogok és a sátán


  Egy egyetemi előadáson hangzott el, méghozzá egy nem kis tudású és műveltségű előadó szájából, hogy az emberi jogok a sátántól származnak. Az indoklás az volt, hogy csak a gazembereket védi meg, a becsületeseket és igazakat nem. S hogy egyébként is milyen dolog, hogy a sok rossz ember ügyvédet hívathat, védekezhet.
  Amikor ez elhangzott, próbáltam vitába szállni vele, hogy ,,de tanár úr, az emberi jogok nagyon sokaknak védelmet is adnak'', ám gyorsan lekevert, s hajtogatta tovább az igazát. Nem vártam, hogy a hallgatóság tüntetőleg kivonuljon a teremből, de a nemtetszésnek a jeleit elvártam volna. Ami a legrosszabb, hogy volt, aki bólogatott az előadó kifakadására (bár lehet, hogy csak megszokásból és nem meggyőződésből tette).
Az ügy meglehetősen felkavart. Azt hittem ugyanis, hogy vannak olyan közös értékek, melyek - legalábbis ezen a szinten - persze időnként felülvizsgálhatók (s erről lehet beszélni), de alapvetően megkérdőjelezhetetlenek. Az emberi jogokat ilyennek tartottam.
Mert lehet és kell vitatkozni világnézeti kérdésekről, s arról, hogy hogyan tovább. Igenis, időről időre, minden értékünk helyességét célszerű újragondolnunk, s ha úgy adódik, korrigálnunk (hiszen semmit sem szabad kételkedés és kritika nélkül elfogadnunk).
Lehet arról vitatkozni, hogy jó-e nekünk a kapitalizmus vagy a szocializmus, vagy kell-e nekünk egyáltalán a gazdasági növekedés. Az emberi jogok - a véleményem szerint - nem ehhez a körhöz tartoznak. Arról nem lehet vitánk, hogy minden ember egyenlő - bármilyen színű is a bőre, bárhonnan is jött, bármiben hisz... stb. Az, hogy minden embernek joga van független igazságszolgáltatásra és védelemre, azt hiszem, ez is vitán felüli.
Visszaélnének vele?
Igen, biztos vannak olyanok, akik az emberi jogokra hivatkozva bújnak ki az igazságszolgáltatás alól. Valamikor gyakorlat volt, amikor hétköznapi embereket mindenféle bizonyítás és védelem nélkül ítélhettek el. De megjegyzem, az mindig kisebb baj, ha egy-egy személy megússza a büntetést, minthogy valakit ártatlanul ítéljenek el.
...és ha egy kicsit belegondolunk, a világon nincsen olyan lehetőség, amivel valakik valamilyen formában, ne élnének vissza... ennek megakadályozására a minél körültekintőbb, világos szabályozás és jól működő jogrendszer az elfogadható megoldás.
 Szemben az előadó véleményével, szerintem a legszebb az lenne, ha az emberi jogok tényleg minden embert megilletnének és a világ minden táján betartanák azokat. Akkor mindenki olyan szabadon beszélhetne, mint ahogy ő tette az előadásán... s mindenki ugyanúgy megvédhetné magát, mint ahogyan ő, egy jogtalan váddal szemben.
Címkék: egyetem filozofálás erkölcs
2007\10\09 rexades 2 komment

Magamról rovat


Az ember sok helyen rákényszerül, hogy pár mondatba sűrítse azokat a dolgokat, melyek önmagát jellemzik. ,,Ki vagyok én?'' jön ugye a kérdés, és a válasz rendkívül nehéz, hiszen kívánatos esetben a személyiség nem írható le pár karakterben.
Az iWiW-es adatlapon minden olyan infót ki lehet tölteni egyéb rublikákba, melyet egyébként - az önmeghatározást megkerülve - szívesen emelnénk be a ,,magamról'' rovatba (foglalkozás, családi állapot, hobbi...stb.). Azokon mindig csodálkozom, akik komolyan véve a rublikát, idézetet írnak ide...  hogyan is jellemezhetne egy embert egy általában másik személytől vett idézet! (Mondjuk én eleve elég problémásnak tartom, ha valaki szlogenekre fűzi fel az életét).
Mentségükre szolgáljon, hogy még egy ,,külsős'' idézet is jól tükrözheti az ember pillanatnyi érzelmi állapotát.
Sokan az ő általuk legfontosabbnak vélt dolgokról tesznek itt említést: családjukról, munkájukról, állataikról, világnézetükről. Mások néhány jellemvonásukat, tulajdonságukat emelik ki, de hiába kapcsolódnak ezek már szorosabban a személyiséghez, még mindig nem elégségesek valakinek a meghatározáshoz.

Épp ebben a félévben, egy kurzus keretein belül tanári kommunikációs tréning első alkalmán vettem részt, ami ugyan nem önismereti tréning, de azért így-úgy szóbakerült persze ez is... szóval, ezidáig azt hittem, hogy olyan ember vagyok, aki nagyjából tisztában van magával, érzéseivel, világnézetével. S végülis félig-meddig talán így is van, hiszen magam számára viszonylag kiszámíthatóan viselkedem (legalábbis ezt hitetem el magammal)...
A tréninget vezető pszichológusnő azonban új megvilágításba helyezte a dolgokat, pontosabban az önismeret fogalmát. Bár hozzá kell tegyem, nem tudom mennyire jó, ha az ember saját rezzenéseit minden pillanatban figyeli és tudatosítja. Szóval, nem is olyan nagy baj talán, hogy nem ismerem oly' mélységben magam.

Ma egy apukát kellett eljátszanom, aki teljesen ki van borulva a nevelésbe hozzá adott (de még nem örökbefogadott) fiúra, azért mert lopott otthonról 20 000 Ft-ot. A cél az volt, hogy egy tanár - egy másik hallgató - hogyan viselkedik, miképp reagál a kialakult helyzetre, tudja-e kezelni  azt.
Soha nem próbáltam ki magam, mint színész. Még ilyen rövid és jelentéktelen szerepekben sem. Érdekes volt, de sehogy sem tudtam beleélni magam a szerepbe, annak ellenére, hogy a többiek szerint elég hitelesen adtam elő... Feldúltnak kellett lennem, pedig nem voltam az. Egyszerűen kellett gondolkodnom, miközben mindent túlbonyolítok.
Az igazán jó színészek érzik a személyiségüket miközben játszanak? Vagy teljesen átadják magukat a szerepüknek, tudomást sem véve a valódi énjükről?

A képre a google segítségével találtam, a kendermag.hu oldalról való.
Címkék: filozofálás privátszféra
2007\09\30 rexades 9 komment

A jószándék márpedig gyakran kevés


  Az ember - bármennyire is gyűlöli a közhelyeket - időnként kénytelen belátni, hogy vannak olyan esetek - amikor korlátozottan ugyan - de érvényesek. Itt sem szabad tehát végletekben gondolkodni... a közhelyek nem univerzális igazságok, bár nem is teljességgel alaptalanok.
  Azért, mert a másik jószándékú, mitöbb, jót akar nekem, még nem feltétlenül kell beengednem a privátszférámba. Hova is vezetne az, ha az egyetlen dolog, ami igazán az enyém (vagy legalábbis szeretem azt hinni róla), olyan dolgokkal lenne tele, melyeket nem kedvelek.
  Amikor valaki éppen nem az 1-2%-omra, vagy a 10%-omra hajt, s jószándékúan meg akar téríteni, azért, hogy aztán (szerinte) jobb legyen nekem, joggal taszítom el magamtól. Hiszen egy olyan dolgot akar rámtukmálni, amiből van már egy, s ideális esetben egyszerre csak egy lehet...
 Gyakran találkozunk olyan emberekkel, kiket ki tudja miért, nem engedünk közel magunkhoz, annak ellenére, hogy nem is tudjuk sokszor meghatározni azt a tulajdonságát, ami zavar bennünket. A kizárás mögött lehetnek az ember saját félelmei, időszakos lelki bajai is... Az is lehetséges, hogy egyszerűen túlságosan is emlékeztet az illető önmagunkra, vagy pusztán az összhatás rossz és nincs meg az a bizonyos ördögi szimpátia, ami nélkül működésképtelen a dolog... 2003 szeptemberében, amikor megismertem a Kingát, azonnal egy hullámhosszon voltunk azon a Sokat emlegetett pillanatban, - semelyikünknek sem kellett erőltetnie a barátságot, egyértelmű volt minden.
  Hogy egy kicsit banálisabbá tegyem a dolgot: én hiszem azt, Zuschlag-ügy ide vagy oda, hogy a legtöbb politikus jó szándékkal végzi (vagy nem végzi) a munkáját. Ám ez még abban az esetben is kevés, ha a politikus egy morálbálvány: a politikához ugyanis érteni kell.
Címkék: filozofálás privátszféra
süti beállítások módosítása